Két héten belül sztrájk a vasútnál
Két héten belül ismét folytatódhat a február óta többször felfüggesztett vasutassztrájk. Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének alelnöke a Népszabadságnak elmondta: a jövő szerdán tárgyalnak követeléseikről a MÁV képviselőivel, ha nem sikerül megegyezni, ismét sztrájkba lépnek.
A szakszervezet azért sem adja fel a küzdelmet a vasutasok pénzéért, mert bebizonyosodott, hogy nem pénzhiány miatt nem teljesíti a MÁV a követeléseiket - mondta az alelnök. A napokban ugyanis kitudódott, hogy a társaságtól idén januártól kiszervezett dolgozók - a vasutasok 80 százaléka - jutalmat kapnak. Az indoklás szerint a pluszpénzt többletbevételből finanszírozza a cég. Bárány Balázs szerint azonban feltételezhető, hogy ezt a pénzt nem váratlanul találták.
A jutalom nem teszi okafogyottá a sztrájkokkal alátámasztott követeléseinket - fogalmazott az érdekvédő.
Mint köztudott a szakszervezet azt követeli a társaságtól, hogy a MÁV-tól kiszervezett dolgozók fizetését plusz 10 százalékkal emeljék és minden vasutasnak fizessenek ki 250 ezer forintot a MÁV-Cargo eladásából származó bevételből.
Népszabadság
A jutalom nem teszi okafogyottá a sztrájkokkal alátámasztott követeléseinket - fogalmazott az érdekvédő.
Mint köztudott a szakszervezet azt követeli a társaságtól, hogy a MÁV-tól kiszervezett dolgozók fizetését plusz 10 százalékkal emeljék és minden vasutasnak fizessenek ki 250 ezer forintot a MÁV-Cargo eladásából származó bevételből.
Népszabadság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?