kapubanner for mobile

Kevesebb új belépő, de egyre növekvő vagyon a nyugdíjpénztáraknál

Az idei első negyedév végén 866,8 milliárd forint volt a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona, ez jelentős, 14 százalékos, több mint 100 milliárd forintos emelkedést jelent éves összevetésben - mondta Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke a szövetség hétfői sajtóbeszélgetésén.

Kifejtette: a vagyongyarapodást ráadásul úgy érték el a pénztárak, hogy az összesített taglétszám az idei első negyedév végén 1,134 millió volt, ami mintegy 18 ezer fős csökkenés a 2012 első negyedév végén mért létszámhoz képest.

Elmondta: az egy pénztártagra jutó átlagos vagyon növekedése is igazolja a pénztárak kiváló teljesítményét, 660,6 ezer forintról 764,3 ezer forintra nőtt, ami 16 százalékos emelkedésnek felel meg egy év alatt - ismertette a pénztárak adatait Lehoczky László.

A pénztárszövetség tagjai között van az összes nagyobb magyarországi nyugdíj- és egészségpénztár.

Az önkéntes pénztárak jó teljesítményét mutatja a tavalyi első negyedévhez képest általuk elért összesen 23 milliárd forintos hozam, amit a pénztári vagyonhoz viszonyítva 2,7 százalékosra lehet becsülni. A jó hozamok is hozzájárultak ahhoz, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári szolgáltatások, a 10 éves várakozási időt követő kifizetések közel 45 százalékkal 19 milliárd forintra estek. Az önkéntes pénztárak emellett 70 százalékkal mérsékelték a veszteségüket, ami figyelemre méltó eredmény - tette hozzá az elnök.

Lehoczky László az első negyedév értékelésekor kiemelte: a tagdíjbevételek 2012. első negyedévéhez képest 1 százalékkal növekedtek, ezen belül a munkáltatói támogatás viszont 13 százalékkal csökkent. Kedvező, hogy az egyéni befizetések összege 15 százalékkal emelkedett, és már jelentősen meghaladta a munkáltatói támogatásokét.

Kifejtette: a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó egészségpénztárak is kiváló negyedévet zártak, a szervezethez tartozó egészségkasszák vagyona 2012 első negyedévéhez képest 4,8 százalékkal 42 milliárd forintra emelkedett. Az összesített taglétszám 2 százalékkal nőtt, így 2013 március végén 731 ezren tartoztak a Stabilitással kapcsolatban álló egészségpénztárakhoz.

A pénztárszövetség elnöke elmondta: a vagyon 5 százalékos gyarapodásával párhuzamosan az új belépők száma csökkent az idei első negyedévben. A visszaesésre számítani lehetett, mert a múlt évben a korábbi évekkel összevetve többen léptek be a pénztárakba.

Lehoczky László kiemelte: a bázis időszakhoz képest az egyéni befizetések jelentős mértékben, 19 százalékkal nőttek. Az egészségkasszák az első negyedévben 10,4 milliárd forintot költöttek a tagok által igénybe vett különböző szolgáltatások finanszírozására, szemben a 2012 első három hónapjában elkönyvelt 9,8 milliárd forintos kiadással.

Az egészségpénztárak népszerűek, míg tavaly ebből az összegből az első három hónapban 1,82 millió szolgáltatást finanszíroztak az egészségkasszák, az idei év első negyedévében 2,07 millió alkalommal fedezték az adott szolgáltatás díját.

A szövetséghez tartozó magánnyugdíjpénztárak összvagyona az első negyedév végén 183 milliárd forintot tett ki, miközben a taglétszám közel 68 ezer fő volt. A magánnyugdíjpénztáraknál az egy főre vetített vagyon 13 százalékkal 2,7 millió forintra emelkedett az előző negyedévi 2,37 millióról.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek