kapubanner for mobile

Kevesebbet visznek haza a lett közalkalmazottak is

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Lettországban 15-20 százalékkal csökken a közalkalmazotti bér - döntött kedden a lett kormány. Ez az intézkedés része egy jelentős költségvetési kiadás-visszafogásnak, hogy további hitelekhez juthasson a balti állam.

A kormány arról is határozott, hogy tíz százalékkal csökkenti a nyugdíjakat. A havi legfeljebb 300 lat (604,5 dollár) fizetéssel rendelkező közalkalmazottak bérét 15 százalékkal, az e fölött keresőkét 20 százalékkal kurtítják meg. Az állami alkalmazottak 20,5 százaléka 300 latnál kevesebbet keres, 79,5 százaléka pedig többet.

A lett kormány korábban úgy döntött, hogy 500 millió lattal (1,01 milliárd dollárral) csökkentik a költségvetés idei kiadásait. Az Európai Unió már zöld fényt adott egy további 1,2 milliárd eurós újabb hitelnek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) még nem döntött. A kormány a következő két évben 500-500 millió lattal tovább mérsékli a költségvetés kiadási oldalát.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek