Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Sepsiszentgyörgyön
A program 10 millió eurós támogatási keretet biztosít a helyi kezdő vállalkozásoknak.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken az erdélyi Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A kezdeményezés új gazdasági korszak kezdetét jelzi a társaság ügyvezető igazgatója szerint.
A Start VS partnerszervezete a StartUp HUB idén 10 millió eurós támogatási keretet biztosít kezdő erdélyi induló vállalkozásoknak – tették hozzá.
Honlapja szerint a vállalkozásfejlesztésben, szakképzésben és felnőttoktatásban érdekelt StartUp HUB vállalkozásfejlesztési központ több mint 30 millió euró összértékű európai uniós projekt megvalósításában működött és működik közre a 2021-es alapítása óta.
Szolgáltatási körükbe tartozik a vállalkozói és közintézményi pályázati konzultáció és menedzsment mellett az üzleti kapcsolatépítés támogatása is saját rendezvényterekkel.
MTI
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon