Ki lesz 2011 legkiválóbb női vezetője? - öten a döntőben
Az AmCham Női Kiválósági Díjra nyár óta lehetett jelölni olyan vezető szerepben dolgozó hölgyeket, akik mások számára is példát mutathatnak, legyen szó egy cég irányításáról, egy úttörő vállalkozás sikerre viteléről vagy akár a non-profit illetve a tudományos életben betöltött irányító szerepről. Az idén, akárcsak a tavalyi évben, 52 jelölés érkezett a pályázatra az ország számos városából. A pályázatok egytől-egyig sikeres, inspiráló és példamutató nőkre hívták fel a szakmai zsűri figyelmét.
Azonban a díjat csak egy hölgy nyerheti meg, így a nyertes személye november 8-án, az AmCham Esélyegyenlőségi konferenciájának végén derül ki a budavári Hilton szállóban.
A döntősökről
Király Júlia, Magyar Nemzeti Bank
A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke. Bankszakmai tudása, tapasztalatai és közvetlensége, intenzív szakmai vitáknak is teret engedő egyéni vezetési stílusa olyan inspiratív munkahelyi légkört teremt, ahol munkatársai egyre magasabb szintű teljesítmény elérésére válnak képessé. A Budapesti Corvinus Egyetem tiszteletbeli professzora és a Nemzetközi Bankárképző alapítója és volt vezérigazgatója. Alapvető és elévülhetetlen érdemei vannak a kereskedelmi banki szakképzés kialakításában, a hazai bankrendszer és szakembereinek fejlesztésében. Fáradhatatlan szakmai munkája mellett aktív sportoló, sőt másokat is sportolásra ösztönöz; szervezi a jegybank futócsapatát, aktív tagja a biciklis közösségnek.
Matheidesz Réka, WAMP
Mára a hazai kreatív ipar egyik nélkülözhetetlen szereplője; a WAMP (Wasárnapi Művészeti Piac) designfórum és urbánus találkozási pont egyik alapítója. Karrierjét EU finanszírozású nemzetközi projektek menedzselésével kezdte és segítette Magyarország EU-csatlakozásának létrejöttét is. Munkájának különlegessége az üzleti, civil és kulturális szektor összekötésében, a hazai designerek piaci helyzetének nagymértékű javításában és nemzetközi versenyképességük növelésében rejlik. Emellett felsőfokon beszél angolul, franciául, olaszul és portugálul. Jelenleg sikeresen egyezteti össze munkáját és családját, melynek férje és kétéves gyermeke örül a legjobban.
Patzauer Éva, Csodalámpa Alapítvány
2003-ban Éva és férje egy családi tragédia után döntöttek úgy, hogy megpróbálják enyhíteni mások hasonló szenvedéseit és megalapították a Csodalámpa Alapítványt. A szervezet célja, hogy olyan kisgyermekek kívánságait teljesítsék, akik valamilyen rendkívül súlyos, életüket fenyegető betegségben szenvednek, és olyan maradandó élményt nyújtsanak, mely képes megtörni és feledtetni a betegséggel járó szörnyű napi rutint. 2003 óta 1500 gyermek kívánságát teljesítették, a biciklitől a laptopon át focistákkal vagy a pápával való találkozásig. Az az elkötelezettség, mellyel csapatát vezeti, kívánságokat teljesít és nap mint nap megküzd a számtalan elutasító válasszal, mellyel a mai gazdasági helyzetben minden NGO találkozik, inspirál, elgondolkodásra késztet és tettekre ösztönöz.
Sándorné Dr. Kriszt Éva, Budapesti Gazdasági Főiskola
A hazai felsőoktatás egyetlen női rektoraként nemcsak a Budapesti Gazdasági Főiskolát tette a gazdasági felsőoktatás megkerülhetetlen szereplőjévé, hanem a Magyar Rektori Konferencia elnökeként , majd jelenleg társelnökeként, egy nagyon dinamikusan változó helyzetben az egyetemeket és főiskolákat is képviseli a társadalom és kormányzat felé. A BGF rektori pozícióját immár második ciklusban tölti be és stratégiai orientáltságú gondolkodásmódja mellett a szervezeten belül széles körben elismert kollégái felé tanúsított odafigyelése és az általa teremtett kellemes munkahelyi légkör. Amellett, hogy szakmai tudása, eredményei és vezetői képessége megkérdőjelezhetetlen és bárkit büszkeséggel töltene el, számára fia a legnagyobb büszkeség, aki jelenleg a Harvardon folytatja doktori tanulmányait.
Szűts Ildikó, OTP Bank
A Magyar Postánál eltöltött évei alatt, az 1990-es évek elejétől magas szakmai színvonalon és nagy empátiával dolgozta ki és vezette be az addig ismeretlen humán erőforrás-menedzsment és szervezetfejlesztési modelleket, vagy a humán kontrolling rendszert. Az érdekképviseletekkel való együttműködés során páratlan konfliktuskezelési és tárgyalási sikereket ért el, válságos periódusokban is végig megőrizve a munkabékét. A nehéz feladatokat nagy érzékenységgel, ugyanakkor megfelelő humorérzékkel párosítva, a női kedvességet és a férfias határozottságot jól kombinálva, sikeresen oldotta meg. Vezetése alatt a Magyar Posta nem szorult állami támogatásra és a HR szervezet számos nemzetközi díjat nyert. Jelenleg az OTP Bank kommunikációs igazgatójaként tevékenykedik, munkásságával ott is példát állítva a fiatal női vezetők számára.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?