kapubanner for mobile

Kié lesz az év cafeteria rendszere?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Cafeteria Trend magazin immár hatodik alkalommal hirdette meg Az év Cafeteria rendszere díjat, amelyre még két hétig lehet pályázni. Számos előnnyel jár a pályázás a cég számára, amelyekről az alábbi szakcikkben olvashat.

Az év Cafeteria rendszere díj elismerés azoknak a munkáltatóknak, akik
- a cafeteria juttatásokat optimális adminisztrációval működtetik
- költséghatékony megoldásokat alkalmaznak
- munkavállalóik könnyen tudják használni a kapott cafeteria elemeket
- törvényesen adnak kedvező adózású juttatásokat.

A tavalyi nyertesekről itt olvashat.


Öt ok, miért is érdemes részt vennie Az év Cafeteria rendszere 2015. pályázaton

1. A visszajelzések alapján megállapíthatja, hogy az Ön juttatási rendszere hol helyezkedik el a többi cafeteria alkalmazóhoz képest.

2. Minden kitöltő részletes visszajelzést kap, melyből megállapíthatja, hogy mely területen érdemes saját rendszerét fejlesztenie (törvényi megfelelőség, adminisztráció, munkáltatói érdekek, munkavállalói elégedettség a juttatásokkal, szolgáltatói környezet figyelembevétele).

3. A média megjelenések javítják a díjazott munkáltató imidzsét, munkaerő-piaci helyzetét és nem utolsó sorban a cég munkavállalói számára is erősíti a munkáltatói brandet, javítja az elkötelezettséget.

4. Az első három helyezett saját kommunikációjában is megjelenítheti a díjat, így szintén vonzóbbá válhat az álláspiacon.

5. Az első három helyezett a kapott oklevelet, a győztes pedig a díját büszkén elhelyezheti a munkahelyén. A díjazottak további értékes ajándékokat kapnak.

Kik pályázhatnak a díjra?

Az év Cafeteria rendszere díj felmérésben azok a munkáltatók vehetnek részt, akik legalább 20 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóval rendelkeznek, és dolgozói választásra épülő béren kívüli juttatási rendszerrel valamint ezt leíró szabályzattal vagy azzal egyenértékű leírással (pl: kollektív szerződés) rendelkeznek.

Ezen feltételeket nem teljesítő munkáltatók is részt vehetnek az online értékelésben, de ők csak tájékoztatást kapnak az eredményről, a tapasztalatokról. A második, személyes értékelési körben, a díjazásban nem vesznek részt.

Az értékelő bizottság tagjai:

Szűts Ildikó - az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke
Puskelyné Király Ágnes - okleveles adószakértő, igazságügyi szakértő (Top Cafeteria Kft.)
Dr. Renneczéder Éva - ügyvéd, cafeteria jogi szaktanácsadó (PALETTÉRIA Zrt.)
Gál Tamás - Cafeteria Szolgáltatási Vezető (OTP Bank Nyrt.)
Fata László - cafeteria szakértő, Cafeteria TREND magazin

Díjazás

I. helyezett
Átveheti Az év Cafeteria rendszere 2015. díjat és oklevelet
- Szakmai regisztráció az OHE által szervezett Országos HR konferenciára (2016. május)
- Egy éves Cafeteria TREND magazin előfizetést kap Cafeteria TREND Klub tagsággal
- Egy éves Online Szabadság és Távollét Tervező Rendszer Profi Csomag
- Egy éves Online Munkaidő Nyilvántartó Rendszer Egyedi Csomag
- Egy éves Munkaügyi Fórum Kiemelt Partner Tagság

II. helyezett
- Egy éves egyéni OHE tagság
- Egy éves Cafeteria TREND magazin előfizetés
- Egy éves Online Szabadság és Távollét Tervező Rendszer Profi Csomag
- Féléves Online Munkaidő Nyilvántartó Rendszer Egyedi Csomag
- Féléves Munkaügyi Fórum Kiemelt Partner Tagság
Oklevél

III. helyezett
- Féléves Cafeteria TREND magazin előfizetés
- Egy éves Online Szabadság és Távollét Tervező Rendszer Profi Csomag
- Negyedéves Online Munkaidő Nyilvántartó Rendszer Egyedi Csomag
- Negyedéves Munkaügyi Fórum Kiemelt Partner Tagság
Oklevél

Töltse ki most a pályázati űrlapot, és nyerje el a megérdemelt elismerést, vagy ismerje meg saját juttatási rendszerének fejlesztési lehetőségeit!

A díjak átadására november 26-án Budapesten a Cafeteria Panoráma 2016. konferencián kerül sor, ahol a díjazottak képviselői röviden bemutathatják sikeres rendszerüket.

A pályázati beküldési határideje: 2015.10.22.

Részvételi feltételek és pályázás itt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek