Kik húztak hasznot a válságból?
Minden korábbinál több pénzt kerestek tavaly az amerikai fedezeti alapok (hedge fund) vezetői. A legjobban fizetett menedzserek 25-ös listáján Soros György a második 3,3 milliárd dollárral.
A The New York Times összeállítása szerint a magyar származású amerikai üzletembert David Tepper előzte meg. Az Appaloosa Investment Fund vezetője 2009-ben 4 milliárd dollárt keresett, ezzel ő a fedezeti alapok történetének messze legjobban fizetett menedzsere.
2008-ban, a pénzügyi válság leghevesebb szakaszában az alapok többsége súlyos veszteségeket szenvedett el, a vezető menedzserek jövedelme pedig átlagosan 50 százalékkal csökkent. 2009-ben aztán a csaknem töretlen tőzsdei emelkedés felhajtóerejétől a fedezeti alapok is magukra találtak, és a 25 legjobban kereső vezető végül összesen 25,3 milliárd dollár, fejenként átlagosan bő 1 milliárd dollár jövedelemre tett szert, megdöntve a 2007-ben - a válság előtti utolsó "békeévben" - felállított 22,3 milliárd dolláros rekordot.
A listán senki sincs, aki 350 millió dollárnál kevesebbet keresett tavaly, a fedezeti alapok jelentős része azonban tavaly is küszködött, és úgy látszik, hogy a második világháború óta legmélyebb gazdasági válság eredményeképpen kettészakad az ágazat.
MTI/Nepszava

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek