Megjelent: 9 hónapja

Kik kerülhetnek a NAV célkeresztjébe idén?

A bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális minimumadót befolyásoló tételek is újdonságként kerülnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fókuszába az adóhatóság frissen közzétett, 2025. évre vonatkozó ellenőrzési terve szerint – hívja fel rá a figyelmet az EY.

A NAV a birtokában lévő adatvagyon elemzésével és értékelésével egyre pontosabban tudja kiválasztani, hogy mely adózókat, milyen ellenőrzési típus keretein belül vizsgálja. A kockázatkezelés-kiválasztásban és a gyanús tevékenységek kiszűrésében nagy szerepe van az adóhatóság Mesterséges Intelligencia Munkacsoportjának is, ami 2022-es megalakulása óta, a legkorszerűbb eszközökkel vizsgálja többek között az adózói bejelentések alapján a vállalatok kapcsolati hálóját, valamint tevékenységét.

Az adóhatóság ellenőrzési terve szerint az idei évben is fókuszban maradnak a kiemelt, legnagyobb adóteljesítményű adózók, a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak, valamint az áfacsalási mechanizmusok vizsgálatai. Folytatódik továbbá a transzferárazás kapcsán a tavaly megindult, kiterjedt ellenőrzési hullám. Ezen a területen a többszintű nyilvántartás ellenőrzése mellett tartalmi kérdésekre (veszteséges működés, karakterizáció, módszerválasztás) is utal a terv, viszont úgy tűnik az eddigi autóipari dominancia megszűnik, és ágazati szinten az élelmiszeriparra fog koncentrálni a NAV. A vizsgálatok általában az ezen a területen termelő és kereskedő cégek összes kapcsolt féllel bonyolított ügyletére kiterjednek.

Új területek is bekerültek a NAV célkeresztjébe

Újdonság, hogy a globális minimumadóra készülést érintően a NAV elkezdi a 2024. évi ún. lefedett adók – társasági adó, innovációs járulék, energiaellátók jövedelemadója – ellenőrzését, különös tekintettel az adózott eredményt és adókötelezettségeket érintő számviteli elszámolás és az elhatárolt veszteség vizsgálatára. Ezek ugyanis mind összetett hatást gyakorolnak az érintett cégek globális minimumadó kötelezettségére.

Szintén nem volt korábban kiemelt cél a bizalmi vagyonkezelői tevékenység ellenőrzése. Különös figyelemmel fogja ellenőrizni a NAV azt, hogy a vagyonrendelés nem fedezetelvonás volt-e, illetve a vagyonrendelést nem adózási okok motiválták-e. A bizalmi vagyonkezelési szerződések fokozott ellenőrzését mutatja az is, hogy szinte egyidőben került fel az adóhatóság honlapjára egy új szakmai anyag az osztalékkövetelések vagyonrendelésének egyes adózási vonzatairól – és kockázatairól.

Szintén új elem a közvetett vámjogi képviselők ellenőrzése azon új előírás szempontjából, hogy a kötelező partnerellenőrzésnek megfelelően eleget tettek-e.

A terv szerint egyebek mellett ezekben az ágazatokban ellenőriznek majd fokozottan a revizorok:

  •  (használt) gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelmi cégek,
  • a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytató vállalkozások,
  •  épületüzemeltetéssel, takarítással foglalkozó cégek,
  •  munkaerőkölcsönzők,
  •  számítástechnikai és telekommunikációs termékekkel kereskedők,
  • áfacsalásoknak különösen kitett élelmiszeripari termékkörök (cukor, étolaj stb.),
  • építőipar – különösen a törvényes foglalkoztatás szempontjából,
  • valamint az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutából jövedelmet szerzők, akiket viszont elsősorban támogató eljárásába kíván bevonni az adóhatóság.

A webhelyeken, portálokon értékesítők, külföldi és belföldi e-kereskedelmi platformok üzemeltetői, illetve az ezen felületeken értékesítők szintén idén a kiskereskedelmi különadó új, platformszolgáltatókra vonatkozó rendelkezései kapcsán kerülhetnek vizsgálat alá. 

„Tapasztalataink azt mutatják, hogy ha a NAV keres, akkor talál is. Ez jól látható a legutóbb nyilvánosságra hozott 2023. évi NAV Évkönyvből, amelyből kiderült, hogy az adóhatóság ellenőrzéseinek több, mint 2/3-a végződik valamilyen megállapítással” – emlékeztet dr. Bajusz Dániel, az EY adóperes ügyvédje.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek az üzletek nem nyitnak majd ki december 24-én

Egymás után jelentik be a vállalatok, hogy szenteste napján nem nyitnak majd ki üzleteik, hogy dolgozóik pihenhessenek. Teljes cikk

Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál

Az európai és a magyar kisvállalkozások nagy része szeretné kihasználni a digitális és mesterséges intelligencia (MI) megoldások előnyeit, azonban... Teljes cikk

Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben

A válaszadók 70%-a egy héten legalább egy nap úgy érzi, hogy elégedett a munkájával - derül ki a PwC friss kutatásából. Teljes cikk