Kirúgták az IKEA-ügyfélszolgálatost, aki egy blokkon szidta az egyik vásárlót
A férfi megérti a cég döntését. Azt mondta, túl sokat dolgozott és elfogyott a türelme.
Egy vásárló visszavitt egy terméket az Örs vezér téri IKEA-ba, és mivel sokat kellett várni az ügyfélszolgálaton, felvette a telefonhívást. Amikor sorra került, egyeztetett az áruház alkalmazottjával a visszatérítés módjáról, a hívó féltől pedig türelmet kért. Az ügyintézőt a vásárló neve helyett azt írta a visszáru-bizonylatra, hogy "TELEFONÁLÓ FASZ".
A dolgozó most egy reggeli rádióműsorban nyilatkozott az esetről - számolt be róla a 24.hu. Mint kiderült, az IKEA azóta elbocsátotta az ügyfélszolgálatost. "Nyilvánvalóan sok volt, nem így kellett volna reagálnom. Én azért annyit elvárok egy embertől, hogy legalább köszönjön, ne csak így ledobja a 395 forintos evőeszköztartóját a pultomra a blokkjával együtt, és akkor találjam ki, hogy mit szeretne. Legalább valaki odaböki, hogy visszavét, de még annyi se volt. Le tudtam utána vele kommunikálni, hogy bankkártyára vagy levásárló-kártyára kéri a visszatérítést" - mondta. Mint visszaemlékezett, két hete folyamatosan dolgozott, és elszakadt nála a cérna. Hozzátette, mivel egy nagy multicégről van szó, megérti, hogy a nagy hírverés után elbocsátották. Megjegyezte, hogy korrektül bántak vele és szeretett az áruháznál dolgozni.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 3 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hónapja
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?