Kiszervezik a buszközlekedést Komlón - állásukat féltik a járművezetők
A szocialista városvezetés engedélyével a Pannon Volán alvállalkozót von be a tömegközlekedésbe. A lépést a veszteséges üzemeltetéssel magyarázzák. A helyiek a jegyek drágulásától, a gépkocsivezetők munkahelyük elvesztésétől tartanak.
2008-ban 53 millió forint veszteséggel üzemeltette a Pannon Volán Komlón a helyi buszközlekedést, ezért döntöttek úgy, hogy alvállalkozónak adják bérbe a tevékenységet. A helyiek attól tartanak, a vállalkozó emelni fogja a tarifákat. Komlón 19 helyi járat van, mintegy 80 ember dolgozik a buszokon. A gépkocsivezetők a munkahelyüket féltik, az új üzemeltető szerintük csökkenteni fogja a létszámot, valamint a béreket is.
Micskey Tibor, a cég termelési igazgatója azt mondta: a drasztikus üzemanyagár-emelkedések miatt nem lehet nyereségesen működtetni a buszközlekedést, az árakat sem emelhetik már tovább. A komlói buszvezetők azt tervezik, ha nem kapnak garanciákat arra, hogy az eddigi feltételekkel és létszámmal dolgozhatnak tovább, sztrájkot szerveznek.
hírTV/MNO
Micskey Tibor, a cég termelési igazgatója azt mondta: a drasztikus üzemanyagár-emelkedések miatt nem lehet nyereségesen működtetni a buszközlekedést, az árakat sem emelhetik már tovább. A komlói buszvezetők azt tervezik, ha nem kapnak garanciákat arra, hogy az eddigi feltételekkel és létszámmal dolgozhatnak tovább, sztrájkot szerveznek.
hírTV/MNO
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek



Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?