kapubanner for mobile

Komoly létszámbővítést tervez a Beck & Partners

A magyar fejvadászcég nagyszabású toborzási akciót hirdet a megnövekedett megbízási projektek miatt. Fejvadász csapata mellett a sales és marketing egységét is erősíteni szeretné, tapasztalt szakemberek mellett pályakezdők és gyakornokok jelentkezését is várja.

toborzás

„A magyar munkaerőpiac folyamatosan alakul, a trendek tisztán rajzolódnak ki előttünk – jelenti ki a cég toborzási specialistája, Somodi Bettina. – „A jelentkezők legfeljebb egy hetet várnak egy ajánlatra, emellett a sajtóban visszhangzó kereseti rekordok miatt drasztikusan növekszik fizetési igényük. Eközben a vállalatok minden erejükkel azon vannak, hogy a piac által diktált digitalizált új szolgáltatásokat kielégítsék, a hibrid munkavégzés egyre nagyobb kihívásait orvosolják. Mindezek mellett pedig már tegnapra megtalálják azokat a munkavállalókat, akik képesek mindezt gördülékennyé és hatékonnyá tenni.” 

A Beck & Partners a piaci körülményeket szem előtt tartva, azok alakulásához előre idomulva törekszik arra, hogy a saját fejvadász, sales és marketing csapatát tovább erősítve eredményes, minőségi szolgáltatást nyújtson ügyfelei számára. 

A toborzási specialista kiemeli: a vállalat a munkavállalóinak hatlépcsős karrierutat biztosít, amelynek bármelyik lépéséhez vár csatlakozni vágyó, szenvedélyes és felpörgött csapatjátékosokat. „Meggyőződésünk, hogy a kollégákkal közös érdekünk a megbecsülés mind emberi, mind anyagi oldalon. Jó munkát elégedett kolléga végez, és a jó munka megéri az árát. A jó munkához szükség van szakmai támogatásra, képzésekre és bizonyítási lehetőségre, ezeket is mind biztosítjuk a dolgozóink számára.”

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek