A fejvadász-szolgáltatásokat rontja a névcsekk

A Beck & Partners fejvadász cég toborzási specialistája, Somodi Bettina elmondása szerint nagyobb méretű cégeknél mára általánosan bevett szokássá vált a névcsekk, akár egyszerre 6-7 fejvadászt is mozgósíthatnak egyetlen pozíció betöltésére. A logika mögötte kristálytiszta: a megbízók elképzelései szerint, ha több közvetítő cégnek adják ki a keresést, nagyobb az esély arra, hogy gyorsan betölthetik az üres pozíciókat. A közvetítő cégek sok esetben sikerdíjas konstrukcióban dolgoznak, így az ügyfélnek végül csak annak az egynek kell fizetnie a szolgáltatásért, aki leszállította a végül leszerződtetett jelöltet.

A névcsekk minőségi helyett mennyiségi munkára ösztönzi a fejvadászokat

Mivel aki kapja, marja, a fejvadászok érdeke nem az, hogy a legjobb, hanem hogy a bármennyi potenciállal rendelkező jelöltek listáját küldjék le. A nagy számok törvényében bízva a fejvadászok abban válnak érdekeltté, hogy akár dupla annyi jelöltet küldjenek, mint a konkurenseik. Ez pedig segítség helyett pont, hogy alaposan megnehezíti a vállalati HR-vezetők életét.

Egyrészt kifejezetten problémássá teheti a teljes folyamatot, ha a megbízói oldal nincs felkészülve a névcsekk folyamatának kezelésére, főleg nem ekkora mennyiségben. Jelentősen lassíthatja a kiválasztást, hogy a közvetítő cégeknek meg kell várniuk a megbízó visszajelzését egy potenciálisan jó jelölt kapcsán arról, hogy még nem kaptak más forrásból információt róla. Vannak cégek, ahol nincs jó rendszer a névcsekk adatok számontartására, és annak nyomon követésére, így ez szabályosan megakaszthatja a folyamatot. Ilyenkor a megbízó akár jó jelöltektől is eleshet, mert komolytalannak hat, a toborzás egyik első lépésénél veszítheti el a profi megítélését a jelölt szemében.

Megtörtént eset: a névcsekk miatt maradt le egy cég az alkalmas jelöltjéről

Ennél súlyosabb gondot is okozhat, ha a fejvadászok nem a minőségi jelöltek megtalálásában érdekeltek, hívja fel a figyelmet a toborzási specialista. „Egy megbízónk beszámolt olyan esetről, amikor egy közvetítő cég már azelőtt leküldött egy névcsekket, hogy bármit beszélt volna az adott jelölttel. Eközben ugyanezzel a jelölttel egy másik fejvadász interjúzott, felkeltette a jelölt érdeklődését, de ő csak másodikként – az előszűrés után – küldte el névcsekkre az alkalmas jelöltet. A megbízó jelezte a másodikként bejelentkezett fejvadásznak, hogy már más forrásból kapott arra a jelöltre „foglalót”, így a második fejvadász cég le is zárta a folyamatot, tudomásul vette, hogy az első fejvadász vitte sikerre a projektet. És itt jön a csavar a történetben: a névcsekkre elsőként bejelentkezett fejvadász a névcsekk leküldését követően túl sok ideig váratta a jelöltet, így végül a jelölt elhelyezkedett másutt, a megbízó pedig hoppon maradt.”

A jelöltek oldaláról nézve akár a márkaképet is rombolhatja

A fejvadászok maguk is feladnak álláshirdetéseket 6-8 álláskereső portálon, hogy minél több jelöltet bevonzzanak. Somodi Bettina felhívja a figyelmét a mindennapos gyakorlat visszásságára. „Gondoljunk bele: ha a megbízó mellett egy csapat fejvadász cég keres ennyi felületen, simán lehetséges, hogy 30-40 hirdetés fog szólni ugyanarról a pozícióról! Jelöltoldalról az élmény, hogy valaki ennyire sok helyen fut bele ugyanannak a cégnek a hirdetésébe, utána akár több alkalommal is keresik ugyanazon pozíció kapcsán a fejvadászok, rendkívül zavaró lehet.”

A szakértő leszögezi, hogy pár szélsőséges esetet leszámítva kevéssé jellemző ez az eshetőség, hiszen egy megbízó pont azért adja ki több közvetítőnek is az adott nyitott pozíciót, mert tudja előre, hogy nem lesz könnyű jelöltet találni rá. Ugyanakkor a jelöltek ghostingolása, válaszainak elmaradása is mutathat összefüggést ezzel a folyamattal: ha az álláskeresőket nem veszik komolyan, irreleváns ajánlatokkal keresik, ráadásul akár féltucatszor, nem csoda, hogy rezignálttá válnak.

A megoldás: kizárólagosság, akár rövidebb időre

A bevett párhónapos megbízások helyett akár 3-4 hétre is szűkülhetne a határidő –kizárólagossággal. Így egyrészt a fejvadászok érdekeltté válnának abban, hogy a kapacitásaikat gyorsan, hatékonyan csoportosítsák át az adott feladatra, a megbízó pedig megkaphatja, amit eredetileg szeretetett volna: gyors eredményt, alkalmas jelöltet. Somodi Bettina szerint mindenkinek ez volna az ideális megoldás. „Ha nem teljesít a közvetítő cég, akkor érdemes felkérni másokat is. Attól nem lesz meg hamarabb a jó jelölt, hogy a közvetítő cégek egymást taposva ugyanabban a halastóban egyetlen aranyhalat szurkálnak a végsőkig. Az aranyhal ennyi atrocitást sajnos nem tűr el.”