Kor szerint diszkriminálják a rendőri pályára vágyókat
Habár a rendőrség évek óta létszámgondokkal küzd (csak a fővárosban 1300 egyenruhás hiányzik), mégis akadályt állítanak a rendőrök toborzásának. Rendőr-szakközépiskolába ugyanis kizárólag 18 és 33 év közöttiek jelentkezhetnek, hogy - a törvényi előírásnak megfelelően - még 35 éves koruk előtt letehessék a rendőresküt, írja a Népszabadság.
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény (Hsztv) értelmében ugyanis 35 év felett már csak speciális esetben és külön engedéllyel lehet felvenni valakit rendőrnek: akkor, ha olyan speciális képesítéssel, ismerettel rendelkezik, amire a rendőrségnek mindenképpen szüksége van. A rendőrség honlapján olvasható toborzási felhívás szerint kizárólag 18 és 33 év közöttiek próbálkozhatnak a kétéves rendőr-szakközépiskolák felvételijével - vélhetően, hogy még 35 éves korukig letehessék a rendőresküt.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint ő maga nem tehet semmit az állami diszkrimináció ellen, mivel a rendőr-szakközépiskolák felvételijének feltételei vélhetőleg törvénybe vannak foglalva, azzal pedig csak az Alkotmánybíróság mehet szembe. Horváczy Emese, az igazságügyi és rendészeti tárca szóvivője szerint a helyzet hamarosan megváltozhat, a rendőrök életpályamodelljének kidolgozása során ugyanis az igazságügyi minisztérium felülvizsgálja a jogszabályokat, s ahol indokolt, kezdeményezi azok módosítását - így akár a rendőrök felvételi korhatára is megváltozhat.
Népszabadság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?