Korszerűbb gyárba költözik a Zsolnay
A gazdaságos termelés érdekében új, korszerűbb üzemet létesít a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. A mintegy 300 munkahelyet nem fenyegeti veszély - jelenti a Napi Gazdaság.
A vezérigazgató szerint a korszerű, a jelenleginél jóval kisebb területen működő üzemben ugrásszerűen javulhat a hatékonyság, hiszen itt már egymásra épülnek a termelési folyamatok, melynek köszönhetően rövidül a szállítási távolság és nagyságrendekkel csökkenhet az energiafelhasználás. Arról nem is beszélve, hogy a társaság így megszabadulhat felesleges, drágán fenntartható ingatlanjaitól.
A vezérigazgató elmondta: ugyan a Zsolnay számára továbbra sem bíztató a piaci környezet, az üzleti tervben mégis a tavalyinál közel 200 millió forinttal több, mintegy 1,3 milliárd forint nettó árbevételt irányoztak elő, mivel a karácsonyi időszak mellett a Zsolnay kulturális negyed kialakításától is sokat várnak.
Tavaly a Zsolnay vesztesége meghaladta a 200 millió forintot, amiben jelentős része volt a cégcsoport összeolvadásának is. Érdemi költségcsökkentésre azonban csak az új, korszerű üzemben van lehetőség - tette hozzá Kovács.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- Melyik EU-s országban a legmagasabb a kultúra területén dolgozók aránya? - grafikon 2 hónapja
- Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig 2 hónapja
- A tudás törvényei: a megértés kulcsa 3 hónapja
- Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja 4 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 4 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 4 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 5 hónapja
- 15 százalékkel emelkednek a bérek ebben az ágazatban 5 hónapja
- Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne? 5 hónapja
- Amikor a sokszínűség kihívássá válik – kultúrák harca a munkahelyeken 6 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben