Közeleg a határidő: még 120 ezer cégtől várja az adóbevallást az adóhatóság
177 ezer cég és szervezet nem küldte még el éves beszámolóját a bíróságokhoz.
Az adatok egyértelműen rávilágítanak, hogy az adóügyi intézkedésre nemcsak egészségvédelmi okokból volt szükség. A halasztással ugyanis három cégből kettő élt, elsősorban a kis- és középvállalkozások, amelyeknek az új szabály az adminisztrációs könnyebbség mellett anyagi segítséget is jelentett. A Pénzügyminisztérium számítása szerint összességében 200 milliárd forint maradhatott így hónapokkal tovább az érintetteknél - részletezte az államtitkár. A határidő közeledtével felpörögtek a beérkező bevallások - húzta alá Izer Norbert. Mint mondta: szeptember 14-e és 24-e között mintegy 32 ezer cég küldte be a társasági adóbevallását.
A számviteli beszámolók statisztikai adatsora még nagyobb növekedésről tanúskodik: mindössze egy nap alatt, szeptember 23-án több mint hatezer beszámoló érkezett a Cégszolgálathoz - tette hozzá. Az államtitkár megjegyezte, hogy a civil szervezetek csaknem kétharmada is elküldte már a beszámolóját, és nagyjából 22 ezer szervezet hagyta a határidő utolsó napjaira a számviteli elszámolásának a benyújtását.
Izer Norbert elmondta, hogy a feltöltési kötelezettség eltörlését követően a cégek többségének jellemzően adót kell fizetnie az éves bevallás benyújtásakor. Annak a cégnek viszont, amelyik 2019-ben több adóelőleget fizetett, a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül visszajár a túlfizetett összeg. Szeptember 23-ig összességében már mintegy 150 milliárd forint társasági adót utalt vissza az adóhivatal - ismertette. A határidő-halasztás is igazolta, hogy a cégek egyre tudatosabbak adóügyeik intézésekor - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy jellemzően azok a cégek nyújtották be korábban a bevallásukat, akiknek visszajárt a társasági adó - jegyezte meg.
A szeptember 30-ai adóbevallási határidő a társasági adóra, az innovációs járulékra, az energiaellátók jövedelemadójára, helyi iparűzési adóra és a kisvállalati adóra vonatkozik. Lényeges, hogy az adót is szeptember utolsó napjáig kell csak befizetni. A transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani, ide sorolható még az élelmiszerlánc-felügyeleti díj is, amelynek bevallási és megfizetési határideje szintén 2020. szeptember 30. - összegezte Izer Norbert.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- NAV: ezek a leggyakoribb hibák az szja-bevallásokban 6 hónapja
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 8 hónapja
- Heti 1 órában dolgozónak mennyi szabadság jár? 9 hónapja
- Rekordot döntött az eSZJA 11 hónapja
- Félmillió adózótól várja a NAV a tao- és kiva-bevallást - közeleg a határidő 12 hónapja
- Szja-bevallás: mire számíthat, aki késett vagy hibásan nyilatkozott? 12 hónapja
- Itt a NAV tájékoztatója: nekik kell kiegészíteniük az szja-tervezetet 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?