Közéleti képzést és ösztöndíjakat szerveznek

Közéleti képzés fiatalok számára, irodalmi ösztöndíjprogram és konferenciák rendezése - egyebek között ez szerepel a Kereszténydemokrata Néppárt pártalapítványának idei tervei között - adja hírül a Magyar Nemzet.

Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy idén 68 millió forintból gazdálkodhatnak majd.

A kuratórium elnöke az idei év programjai közül kiemelte a fiatalok számára szervezett közéleti képzést, a Morus Szent Tamás Közéleti Akadémiát, ahol tavaszig az emberi jogok, a közjó, a szolidaritás, a munka és a politikai közösség témákat járják körül neves előadók, politológusok, teológusok, történészek közreműködésével.

Több konferenciát is tervez az idei évre az alapítvány. Folytatódik az irodalmi ösztöndíjprogram, és jövőre is támogatják a könyvkiadást.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin?

Egy friss kutatásban a Z generációsok majdnem fele azt mondta, hogy szülei segítettek nekik önéletrajzot írni, de volt olyan szülő is, aki gyermeke... Teljes cikk

Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok

Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk

Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés

Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk