Közmunkaprogram: 35 városőr állt munkába
Rövid távú, négy hónapos közmunkaprogram keretében 35 városőr állt munkába Dunaújvárosban; a Rendezett Dunaújvárosért feliratú mellényt viselő, igazolvánnyal rendelkező, mobiltelefonnal felszerelt városőrök a hétfőtől tartó felkészítés után szerdától járják az utcákat - mondta el a programot koordináló helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke kedden az MTI-nek.
Közülük harmincan napi négyórás szolgálatot teljesítve járják a várost, öten pedig "beugróként" dolgoznak. Létrehoztak egy - a kisebbségi önkormányzat által működtetett - diszpécserirodát is. A városőrök az ott dolgozóknak jelzik, ha bármilyen, a közrendet vagy közbiztonságot sértő dolgot - például illegális szemétlerakást, garázdaságot - tapasztalnak. A bejelentést a diszpécserek az intézkedésre illetékes hatóságnak továbbítják.
A programot a rendőrséggel, a városi önkormányzattal és a helyi munkaügyi központtal együttműködve dolgozta ki és valósította meg a kisebbségi önkormányzat. A 39 ezer forintos bérpótló juttatás öt százalékát az önkormányzat, 95 százalékát a munkaügyi kirendeltség finanszírozza, s a megvalósításhoz félmillió forinttal járult hozzá évi 2,5 millió forintos támogatásából a kisebbségi önkormányzat.
A foglalkoztatottak valamennyien szakmával, OKJ-s képzettséggel, iskolai végzettséggel rendelkeznek. Vannak köztük fiatalabbak és a munkaerőpiacon koruknál fogva hátrányos helyzetben levő ötven éven felüliek is - mondta el Hosszú János.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?