kapubanner for mobile

Kritikus a humánpolitikai tárca

Teljesen átalakul a kormány struktúrája, ám hogy ez mennyire lesz hatékony, senki sem tudja megmondani. Szakértők szerint ez a hierarchikus, a brit modellre hajazó szisztéma lehet hatékonyabb és olcsóbb is. A legnagyobb rizikó a humánpolitikai tárcában van, az önálló zöld tárca hiánya pedig nem szerencsés.

Minden idők legkisebb magyar kormánya lesz Orbán Viktoré, az összevont, nyolc tárcákon belül az egyes területekért államtitkárok felelnek majd, egyes hírek szerint összesen harmincan. Emellett valószínűleg visszaállítják a közigazgatási államtitkári posztot is.

A hagyományos kabinetrendszert hierarchikus szerkezet váltja fel, amelyben a kormányfő, az elnöki rendszereknek megfelelően, sokban kiemelkedik a végrehajtó hatalom hétköznapi működéséből, míg a rutinfeladatok ellátása, a kormány vezetése, és főleg az ellenzékkel való ütközés terhe a helyettesére, Navracsics Tiborra hárul - foglalta össze a napokban az új kormányszerkezetet Tölgyessy Péter az MR-1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A politológus hozzátette: az új kabinet végleges összetételét még nem hozták nyilvánosságra, de várható, hogy a leendő miniszterelnök a sokszorosan bizonyított személyes lojalitás alapján alakítja meg kormányát.

Racionális az összevonás

Pesti Sándor, az ELTE Politikatudományi Intézetének docense szerint racionális döntés az egyre inkább kiüresedő Igazságügyi Minisztérium (IM), illetve a kancellária államigazgatással és közigazgatással foglalkozó részének összevonása az összkormányzati szempontok érvényesítése céljából. „2006-ban ezt én is felvetettem, hiszen az IM-nek egyre kisebb lett a befolyása, ráadásul helyileg is egy épületben vannak” – mondta a szakértő az fn.hu-nak.

Hozzátette: a miniszterelnöki kabinet, mint a kormányfő legfontosabb politikai segédszervezete, eddig is elkülönült a kancellárián belül, így logikus lépés, hogy önállóvá váljon. „A miniszterelnöki kabinet leválasztása a kancelláriáról azért is szerencsés, mert megszüntet több potenciális konfliktusforrást a kabinetfőnök és a kancelláriaminiszter között (illetve új nevükön a Miniszterelnökség államtitkára és a közigazgatási és igazságügyi miniszter). Ráadásul Varga Mihály befolyásos politikus, ami az új posztnak is súlyt ad” – emelte ki Pesti Sándor.

Olcsóbb és hatékonyabb lesz?

Mint lapunknak kifejtette, az összevont minisztériumi rendszer már 2006-ban is felvetődött, mivel a kevesebb vezető és kevesebb bürokrácia miatt hatékonyabb és olcsóbb lehet így a kabinet. Mindez ráadásul jól is kommunikálható. Pesti Sándor szerint a most kialakított struktúra racionális, ám a legnagyobb veszélyt a humánpolitikai csúcsminisztériumban látja. „Réthelyi Miklósnak lesz a legnehezebb dolga összefogni a kultúrát a sporttal, az oktatással, az egészségüggyel és a szociális területtel. Ám hogy ez hogyan fog működni, az a gyakorlaton múlik: az egyes területek milyen önállóságot kapnak, az államtitkárok között milyen lesz a munkamegosztás, és kik lesznek az államtitkárok” – fogalmazott a szakértő.

Ugyanezt emelte ki pár nappal korábban az MTI-nek Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója is. Szerinte a kibontakozó új kormányzati struktúra az eddiginél hatékonyabb vezetés lehetőségét rejti magában, de sikere függ a személyiségek együttműködésétől, a hatáskörök pontos elhatárolásától is.

Az olcsóbb állam szimbólumát látják más szakértők is az új kormányszerkezetben. „Orbán Viktor azon üzenetét erősíti, hogy az államigazgatás takarékoskodni fog, és leépítik a bürokráciát” - mondta a hétfői kormánybejelentést követően Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese. Szerinte azonban ennek végrehajtásához nem elég a tárcák számának csökkentése, változtatni kell a minisztériumok működésén, illetve a háttérintézmények feladatain és létszámán is.

Háttérbe szoruló területek

Lapunk kérdésére, hogy mennyire szorulnak háttérbe az olyan területek, mint az oktatás vagy a környezetvédelem azáltal, hogy nem kapnak külön tárcát, Pesti Sándor azt mondta, az oktatási tárcánál ez nem feltétlenül jelentene hangsúlycsökkenést. Mivel azonban Pokorni Zoltán államtitkárként nem vállalta a terület felügyeletét, egy kevésbé fajsúlyos államtitkár esetében fennáll a veszélye, hogy nem kap a terület akkora figyelmet.

„A környezetvédelem esetében a legaggályosabb, hogy nem kapott önálló tárcát. Hiszen a gazdasági vagy az agrárérdekek háttérbe szoríthatják, ráadásul, amikor minden a globális felmelegedésről szól, rosszul is veszi ki magát, hogy nincs saját minisztériuma” – véli a szakértő.

Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese szerint az önálló tárcával nem rendelkező területek, mint a sport, a környezetvédelem vagy a kultúra képviselőinek a tárcákon belül kell megoldaniuk saját érdekérvényesítésüket, ezek a lépések kevésbé érintik magát a kormányt és a külvilág felé sem lesznek olyan hangsúlyosak. Mráz Ágoston Sámuel ugyanakkor korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az összevont minisztériumi szerkezet a tárcák közötti érdekellentéteket is csökkenti, a minisztériumok számának csökkentése pedig nem jelenti automatikusan egy-egy ágazat - például a környezetvédelem és az oktatás - háttérbe szorulását.

Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője egyenesen úgy foglalt állást az MTI-nek, hogy a környezetvédelmi minisztérium megszüntetése egyben azt is jelenti, hogy az Orbán-kormány a környezetpolitikánál fontosabb feladatnak tartja a közrendet, a gazdaság talpra állítását, valamint a nemzetpolitikát.

Csak nyolcfős lesz a kormány

Orbán Viktor, a kormányfői poszt várományosa hétfőn a Parlamentben mutatta be leendő kormánya tagjait. Matolcsy György vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, Martonyi János a külügyi tárcát, Pintér Sándor lesz a belügyminiszter, Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrásokért felelős tárcavezető, Fazekas Sándor a vidékfejlesztési miniszter, Hende Csaba a honvédelmi tárcavezető, Navracsics Tibor pedig a közigazgatásért és az igazságügyért felel majd a kormányfő helyetteseként. Az új kabinetben Varga Mihály vezeti majd a Miniszterelnökséget államtitkárként, Navracsics Tibor mellett pedig miniszterelnök-helyettes lesz Semjén Zsolt, a KDNP elnöke is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk