KSH: márciusban 273 700 forint volt a nettó átlagkereset mediánértéke
A rendszeres bruttó átlagkereset 459 700 forint volt. A költségvetési szektorban 507 900 forint volt a bruttó és 337 700 a nettó átlagkereset.
Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511 400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - ismertette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 8,5 százalékos márciusi inflációval és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 17,3 százalékos emelkedésével számolva a reálkereset 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás), valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járultak hozzá.
A rendszeres bruttó átlagkereset 459 700 forint volt, 15,5 százalékkal meghaladta a tavaly márciusit. A bruttó kereset mediánértéke 394 500 forintot ért el, 15,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset mediánértéke 273 700 forint volt, 16,5 százalékkal nőtt a tavaly márciusihoz viszonyítva. A 74 ezer közfoglalkoztatott nélkül számolt március havi átlagos bruttó kereset 522 300 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó 347 300 forint volt, mindkettő 17,2 százalékkal magasabb a tavaly márciusinál. A bruttó kereset mediánértéke 14,3 százalékos növekedéssel 400 000 forint volt márciusban.
A vállalkozások körében 16,2 százalékkal nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset és bruttó 526 300 forintot ért el, illetve 350 000 forint volt a nettó értéke. A bruttó kereset medián értéke 388 500 forint volt, 14,3 százalékkal nőtt egy év alatt. A költségvetési szektorban 507 900 forint volt a bruttó és 337 700 a nettó átlagkereset, 17,2 százalékkal több a tavaly márciusinál, a medián bruttó kereset 430 000 forint volt 13,6 százalékos emelkedéssel. Az iparban 15,8, az építőiparban 16,0 százalékos volt a bruttó keresetek éves emelkedése és 538 100, illetve 388 300 forintot mért a KSH. A szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás területén 24,8 százalékos emelkedéssel 316 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A pénzügyi biztosítási szektorban 21,3 százalékos növekedéssel 903 000 forintot ért el.
A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén 563 000 forintot ért el a márciusi bruttó átlagkereset, 19,8 százalékkal nőtt, az egészségügyben 665 800 forintot, az oktatásban 453 900 forintot tett ki, ami 23,5 százalékkal, illetve 16,0 százalékkal magasabb a tavaly márciusinál. Január-márciusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 21,0, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 21,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 508 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 600 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 338 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 349 800 forint volt az első negyedévben.
MTI
fotó: pixabay
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami... Teljes cikk
A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
- Így emelkedett a nettó kereset mediánértéke a KSH szerint 1 hónapja
- Hol élnek a legjobban kereső magyarok? Településenként mutatjuk a nettó béreket 1 hónapja
- A bruttó átlag- és mediánkereset alakulása 2024-ben 1 hónapja
- A magyar munkavállalók rendszeres és nem rendszeres átlagkeresete - grafikon 1 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 1 hónapja
- Így emelkedik a pedagógusok bére januártól 2 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 2 hónapja
- A magyarok harmada nem tudna kifizetni egy százezer forintos váratlan kiadást 2 hónapja
- Járási szintű bruttó átlagkeresetek - grafikon 2 hónapja
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 2 hónapja
- A nettó átlag- és mediánkereset szektoronként 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa