kapubanner for mobile

Eltörölhetik a "perverz" közszolgálati tisztviselők napját

Lázár János meglépte: úgy dönthet a kormány, hogy jövőre már nem lesz közszolgálati tisztviselők napja. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete tiltakozik - írja az MTI.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy szerinte perverz dolog, hogy nem kell dolgozniuk a köztisztviselőknek a számukra adott munkaszüneti napon:

"Különleges hagyatékaként a szocialista államrezsimnek munkaszüneti is kell tartania törvény rendelkezése miatt. Munkaszünettel jutalmazni a köztisztviselőket, akik kötelességük teljesítése okán dolgoznak az államnak, ez egy perverz kísérlet meggyőződésem szerint. De nem tudtam minden szándékom ellenére a törvényt megváltoztatni." - fogalmazott Lázár János.

A most benyújtott tervezettel véget érhet ez az állapot. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere országgyűlési képviselőként benyújtott törvényjavaslata értelmében a továbbiakban nem minősülne munkaszüneti napnak július 1-je, a közszolgálati tisztviselők napja - írja az MTI.

Lázár JánosLázár János


A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) tiltakozása mellett ugyanakkor üdvözli, hogy az előterjesztés munkaszüneti nappá nyilvánítaná a szociális ágazatban dolgozóknak november 12-ét, a szociális munka napját.

Úgy fogalmaztak: "megdöbbenéssel fogadták" a törvényjavaslatot, amelyet húzd meg-ereszd meg "miniszteri játéknak" neveztek a szakmai napokkal.

Hangsúlyozták, hogy az érintett szakszervezetek tiltakoznak, és egységes választ kívánnak adni.

"Elgondolkodtató", hogy ugyanaz a javaslat törölné el a közszolgálati tisztviselők kedvezményét, amely "az MKKSZ sztrájkkövetelését teljesítve" tartalmazza a szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítását - írták, hozzátéve: bár utóbbi kezdeményezést üdvözlik, az örömük nem lehet felhőtlen, mert egy másik szakmai közösséget "büntetnének".

Az érintett szakszervezetek kezdeményezik a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum azonnali összehívását - olvasható a közleményben.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április első felében

A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk