kapubanner for mobile

Leállt a gyár, elküldtek nyolcvan dolgozót

Nyolcvan dolgozó munkahelyét szűntette meg augusztus 1-től a Peremartoni Fertilizers Kft.; ezzel egyben befejeződött annak a komplex műtrágyának a gyártása is, amelyet Magyarországon kizárólag itt állítottak elő - mondta Kepli Lajos, a Jobbik parlamenti képviselője sajtótájékoztatón szerdán, a gyártelep ipari parkjának bejáratánál.

Ezt a nitrogén, foszfor, kálium összetételű komplex műtrágyát ezután kénytelen lesz importálni az ország - hangzott el. Kepli Lajos szerint tovább folytatódik a kormány ígéretével ellentétes tendencia, azaz csökken a munkahelyek száma. A politikus ismertetése szerint lenne egy magyar befektető cég - egyelőre nem akarta megnevezni -, amely hajlandó lenne tovább üzemeltetni a műtrágyagyárat. Kepli Lajos azt mondta, hogy erre az ajánlatra a tulajdonos nem reagált.

Zajacz István, a műtrágyagyár igazgatója az MTI-nek elmondta: csak szüneteltetik a termelést, és nem nyolcvan, hanem hatvan dolgozót kellett elbocsátaniuk. Egy évvel ezelőtt volt nyolcvan dolgozója az üzemnek, ám húszan azóta távoztak - tette hozzá. Közlése szerint a piaci helyzet jelenleg olyan, hogy csak veszteséggel lehetne műtrágyát gyártani. A termelés újraindításának szándékát jelzi azonban az, hogy a tulajdonos a 10 tagú menedzsmentet nem küldte el - hangsúlyozta. Hozzátette: soha nem hallott arról a tulajdonosoktól, hogy értékesíteni kívánnák a gyárat.

Az igazgató tájékoztatása szerint a peremartoni gyár egy "csomag része volt", két ukrán műtrágyagyárral együtt vette meg az ukrán tulajdonosi kör. Jelenleg a gyárak átvilágítása, a műtrágyagyártás gazdaságosságának elemzése zajlik - tette hozzá.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk