Leépít az Areva is - a kormány hevesen reagált

A francia kormány kedden hevesen reagált arra az előző napi sajtóértesülésre, miszerint a 87 százalékban állami tulajdonú Areva atomenergetikai csoport jelentős leépítésekre készül. Francia nagyvállalatok az elmúlt hetekben sorra jelentették be munkahely-megszüntetési programjaikat.

Egy hétfőn kiszivárgott belső dokumentumtervezet szerint a világ elsőszámú urántermelője decemberben mintegy 2.700-2.900 munkahely megszüntetését fogja bejelenteni, ebből 1.300-at Németországban, ahol az atomerőművek bezárása van napirenden, ezret pedig Franciaországban, ahol a nukleáris energia továbbra is stratégiai ágazatnak számít.

A világban 48 ezer, ebből Franciaországban 28 ezer főt foglalkoztató energiaóriás vezetősége hétfőn este "határozottan" cáfolta a leépítési tervet. Francois Baroin költségvetési és Eric Besson ipari miniszter pedig kedden egyértelműen azt közölte, hogy "az Arevánál nem fognak munkahelyek megszűnni".

"Az állam nem fogja elfogadni, hogy egy olyan nagyvállalat stratégiai terveiben, ahol az állam az egyik főrészvényes, a gazdasági kiigazítások a munkahelyek rovására történjenek" - fogalmazott egy rádióműsorban Baroin. A miniszter hozzátette, hogy hivatalába rendelte Luc Orselt, az Areva elnökét, hogy átnézze vele azt az ominózus stratégiai tervet, amelyről még nem történt hivatalos bejelentés.

Az Areva a sajtóértesülések szerint december 13-án kívánja közzé tenni a leépítések pontos részleteit. Franciaországban elsősorban kiszolgálói posztok (jogi és pénzügyi szakértői, kommunikációs és humán erőforrási munkakörök) szűnnének meg, ipari telephely bezárását azonban egyelőre nem tervezik.

A reaktorokat és fűtőanyagot előállító nagyvállalat 2006 óta veszteséges, a fukusimai katasztrófa óta pedig tovább romlottak a kilátásai. Sajtóértesülések szerint a leépítések mellett arról is szó van, hogy a cég az elkövetkező öt évben negyven százalékkal csökkenti a befektetéseit: 2013-ra évi 500 millió eurós, majd 2014-2015-ben pedig 750 millió eurós megtakarítást tervez, amely a költségeinek kilenc százalékát jelenti.

A CFDT szakszervezeti tömörülés kedden azt közölte, hogy megnyugtató garanciákat kapott arra, hogy Franciaországban nem szűnnek meg munkahelyek, de ez nem zárja ki a külföldi leépítéseket.

A francia gazdaság két zászlóshajója, a PSA Peugeot-Citroen autógyártó és a Société Générale bank a múlt héten jelentett be jelentős leépítést: az előbbi 6 ezer munkahelyet szüntet meg Európában, ebből 4 ezret Franciaországban, a pénzintézet pedig "több száz" fős leépítésre készül. A legnagyobb francia bank, a BNP Parisbas pedig Franciaországban 373, külföldön pedig 1.023 poszt megszüntetését tervezi.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global

Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtő Vulcan Shield Global (VSG)... Teljes cikk

Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel & Spa

A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk