Leépítés: 14 ezer munkahelyet szüntethet meg a Nokia
A Nokia közölte, hogy akár 14 ezer munkahelyet is leépíthet egy költségcsökkentési terv részeként, miután a finn távközlési óriásvállalat nyeresége a harmadik negyedévben 20 százalékkal, 4,98 milliárd euróra csökkent az előző év azonos időszakához képest - számol be róla a cnbc.com. Az alkalmazottak száma 86 ezerről 72-77 ezer főre csökkenhet.
Pekka Lundmark, a Nokia vezérigazgatója csütörtöki nyilatkozatában elmondta: a bevételek csökkenése annak köszönhető, hogy az 5G kiépítésének üteme Indiában némileg mérséklődött, és ez már nem volt elegendő az észak-amerikai lassulás ellensúlyozására. Továbbra is bízom az üzleti tevékenységünk alapvető mozgatórugóiban - mondta Lundmark. Az adatforgalom növekedése folytatódik, az 5G kiépítése Kína kivételével még mindig csak körülbelül 25 százalékban fejeződött be, és a hálózatokba továbbra is folytatni fogják a beruházásokat.
A Nokia számai azt követően jelentek meg, hogy a svéd Ericsson szerdán közzétette harmadik negyedéves eredményeit, amelyek csökkenő bevételt és hasonló problémákat mutattak Észak-Amerikában. Borje Ekholm, az Ericsson vezérigazgatója szerdai nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy a mobilhálózati üzletágat érintő "alapvető bizonytalanság" 2024-ig fennmarad, ami kétségessé teszi a távközlési berendezésgyártók fellendülését.
A Telex a hír kapcsán felkereste a Nokia magyarországi sajtóosztályát, akik szerint a megjelent hír a Nokia Networksról, a Nokia telefonokat gyártó HMD Globaltól teljesen elkülönülő, telekommunikációs megoldásokat szolgáltató vállalatról szól. Így a leépítések a magyarországi kirendeltséget és munkahelyeket nem érintik.
cnbc.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?