kapubanner for mobile

Lesznek állami helyek a vitatott tizenhat szakon is

Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyen eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtökön Budapesten.

Balog Zoltán a mintegy két és fél órás egyeztetés után újságíróknak elmondta: azt, hogy hányan tanulhatnak majd állami formában ezeken a szakokon, ponthatárral határozzák meg. Ezeket a ponthatárokat hétfőn hozzák nyilvánosságra.

Jelezte: hétfőn részmegállapodást írnak alá a HÖOK-kal, majd a hét folyamán a finanszírozás témájában tárgyalóasztalhoz ülnek a rektori konferenciával is.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek