kapubanner for mobile

LIGA: jövedelemcsökkenéshez vezetnek az új adók

Tiltakozik a béren kívüli juttatások és az internet közterheinek emelése ellen a LIGA Szakszervezetek. Az érdekvédők arra kérik a kormányt, mindkét javaslatot vonja vissza - olvasható a portálunknak eljuttatott közleményben.

images

A LIGA Szakszervezetek tiltakozik a béren kívüli juttatások közterheinek jelentős mértékű emelése ellen. A kedden az Országgyűlés elé került adótörvény javaslatból kiolvasható, hogy a kormány szándéka szerint 2015-től 35,7 százalékról - jelentős mértékben - 51,17 százalékra emelkedne többek között az Erzsébet-utalvány, a Széchenyi Pihenő Kártya, az önkéntes nyugdíjpénztári- és egészségpénztári hozzájárulás, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, a munkahelyi étkeztetés közterhe.

A LIGA Szakszervezetek szerint az intézkedés éppen azokat sújtaná a legjobban, akik a legjobban rászorulnak a támogatásra: a jellemzően kis keresetű munkavállalókat, akik tisztességesen dolgoznak, de bérük nem elegendő arra, hogy tisztességesen megéljenek belőle. A munkahelyi étkeztetés, az iskolakezdési támogatás, vagy éppen a helyi bérlet munkáltató általi támogatása az ő számukra a mindennapi megélhetés egyik alapfeltétele. Amennyiben a munkáltatók közterhei a béren kívüli juttatások nyújtása által nőnének, nagy valószínűséggel a költségek áthárulnának a munkavállalókra. Ez pedig gyakorlatilag jövedelemcsökkenést jelentene.

Az önkéntes nyugdíjpénztári- és egészségpénztári hozzájárulások közterheinek emelése szintén elfogadhatatlan, hiszen társadalmunkban elengedhetetlen az öngondoskodás fontosságának hangsúlyozása, és annak támogatása. A közterhek emelése a munkáltatói hozzájárulások drasztikus visszaesésével fenyeget, amely hosszútávon ellene hat az önkéntes pénztárak fejlődésének, a munkavállalók egészségesebb és nyugodtabb öregkorának.

A LIGA Szakszervezetek ezért azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza javaslatát, és továbbra is legalább a jelenlegi mértékben tegye lehetővé a munkáltatók számára munkavállalóik jólétének támogatását.

A LIGA Szakszervezetek egyúttal tiltakozik az ún. internetadó bevezetésének terve ellen is, mert az csak tovább mélyítené a szakadékot a társadalom gazdagabb és szegényebb rétegei között, továbbá ellentétes a demokratikus alapnormának számító szabad információ megosztás- és elérés elvével. A LIGA Szakszervezetek ezért arra kéri a kormányt, hogy saját korábbi véleményével összhangban, álljon el az internetadó bevezetésének tervétől.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek