Litvánia: egyelőre nem emelik a nyugdíjkorhatárt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA litván kisebbségi kormány egyelőre elhalasztotta a nyugdíjkorhatár emelését, miután néhány kormánytag is az emelés ellen szavazott.
A nyugdíjreform keretében a nyugdíjkorhatárt 2012-től kezdve tizenöt év alatt fokozatosan emelnék 65 évre, a nőknél jelenleg 60 évről, a férfiaknál 62 és fél évről. A nyugdíjreform-csomag többi elemét viszont jóváhagyta a kormány, egyebek mellett befagyasztotta a társadalombiztosítási hozzájárulás elosztási arányát az állami- és a magán nyugdíjalapok között.
Döntött a kormány arról is, hogy a további megszorító intézkedések jegyében 2010 után meghosszabbítják a költségvetési szférában dolgozók két évre korábban elrendelt befagyasztását.
A 2008. októberi választások nyomán hatalomra jutott litván jobboldal fájdalmas megszorító intézkedésekre kényszerült az országot különösen súlyosan érintő nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság nyomán. Litvániában tavaly 15 százalékkal zsugorodott a gazdaság, a kormány drákói költségvetési csökkentéseket és adóemeléseket vezetett be, amelynek nyomán javult a gazdasági helyzet.
Az idén a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalékkal nő, elsősorban az export fellendülésének köszönhetően a tavalyi 14,8 százalékos visszaesést követően. Jövőre 2,8 százalékos növekedés várható. A gazdasági válság által erősen sújtott országban a munkanélküliség is tetemes lesz az idén, eléri a 16,7 százalékot, s jövőre is csak 15,5 százalékra mérséklődik.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?