LMP: a BKK alvállalkozói semmibe veszik a munkavállalói jogokat
Az LMP úgy tudja, hogy szürkefoglalkoztatás, csökkenő bérek és akár havi 400 órás munkaidő jellemző a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) alvállalkozóinál, és a jogsértő állapotok a központ tudtával és beleegyezésével állnak fenn.
Csárdi Antal, az ellenzéki párt fővárosi szervezetének szóvivője vasárnap sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a BKK-nál és a BKV-nál az üzemeltetési feladatok évek óta folyó kiszervezésének mára egyértelműek a következményei. Elmondása szerint több munkavállaló fordult hozzájuk panaszával, és ennek nyomán azt találták, hogy például az ellenőrök esetében az öt évvel ezelőtti nettó 840 forintos órabér 500 forintra csökkent, és a munkavállalók "ezt is zsebbe kapják, hiszen a bejelentett munkabérük a 118 ezer forintos szakmai minimálbér".
A szóvivő elfogadhatatlannak nevezte, hogy vannak olyan, alvállalkozónál dolgozó munkavállalók, akik akár havi 400 órát is dolgoznak, ami hozzávetőlegesen napi 16 órás munkavégzésnek felel meg.
Azt mondta: miután a nyilvántartásokat BKK-s munkatárs írja alá, kijelenthető, hogy mindez a BKK tudtával és beleegyezésével történik. A szóvivő közlése szerint olyan dokumentumok vannak az LMP birtokában, amelyek bizonyítják az állításaikat.
A BKK köteles magyarázattal szolgálni minderre, és válaszolni arra a kérdésre: meddig kívánja támogatni ezt a jogsértő folyamatot – húzta alá Csárdi Antal. Bár a feladatkiszervezés tökéletesen alkalmas arra, hogy a BKK megpróbálja elhárítani magáról a felelősséget, a központnak lehetősége és kötelessége, hogy megkövetelje az alvállalkozóitól a jogszerű működést – tette hozzá.
Az is felvetődik, hogy a városvezetés meddig kíván asszisztálni ehhez a folyamathoz, és mit kíván tenni ezen állapot megszüntetése érdekében – mondta a szóvivő.
Az LMP azt szeretné, ha a BKK és a BKV finanszírozása oly módon rendeződne, hogy az alvállalkozók kikerülnének a BKK működéséből, és azt, hogy a központ biztosítsa és garantálja a munkavállalói jogokat – hangsúlyozta.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?