kapubanner for mobile

Ma még lehet keresztfélévre jelentkezni

Ma lehet utoljára jelentkezni a felsőoktatási intézmények keresztféléves képzéseire. Idén kizárólag online jelentkezés zajlik.

Az Oktatási Hivatal és az Educatio Kft. közleménye szerint a jelentkezési határidőig folyamatosan használható az e-felvételi, a felsőoktatásra jelentkezés online felülete. A végleges jelentkezéseket november 15-ig kell rögzíteni, a jelentkezés hitelesítésének határideje pedig november 25. A tavalyi keresztféléves eljáráshoz hasonlóan a felvételi eljárás tudnivalói és a hivatalos tájékoztató kizárólag elektronikus formában jelenik meg a www.felvi.hu honlapon.

A tavalyi eljárástól eltérően az idén jelentkezni is kizárólag csak elektronikusan lehet, a www.felvi.hu oldalról elérhető e-felvételi keretében - hívták fel a figyelmet a változásra.

A 2014 februárjában induló önköltséges alapszakokra, osztatlan képzésekre és felsőoktatási szakképzésekre azok jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal, az állami ösztöndíjas és önköltséges mesterképzésekre pedig azok, akik már megszerezték a szükséges felsőfokú végzettséget, vagy 2014 januárjában szerzik meg azt.

A felvételi eljárásban legfeljebb öt jelentkezési hely jelölhető meg. A jelentkezés alapdíja 9000 forint - ezért az összegért három helyet lehet megjelölni. A további legfeljebb két helyért kétezer-kétezer forint kiegészítő díjat kell fizetni. Egy jelentkezési helynek számít, ha a megjelölt szak állami ösztöndíjas és önköltséges változatát is megjelöli a jelentkező. Az eljárási díjat egy összegben kell befizetni. Ez megoldható folyószámláról történő banki átutalással, vagy (amennyiben rendelkezésre áll erre alkalmas bankkártya) internetes tranzakcióval. Az eljárási díj befizetésének, illetve a tranzakció indításának határideje szintén november 15.

Akinek a végzettsége csak részben vehető figyelembe, annál a jelentkezőnél a felsőoktatási intézmény előzetesen megvizsgálja, hogy a korábban teljesített tanulmányai, megszerzett kreditjei alapján az adott mesterképzési szakra belépéshez mennyi szakterületi kredit ismerhető el. Ezt az előzetes vizsgálatot minden esetben érdemes a jelentkezés benyújtása előtt kérni attól a felsőoktatási intézménytől, ahová felvételi kérelmét szeretné benyújtani a jelentkező - közölték.

Mesterképzéseken a jelentkezők maximum 100 pontot szerezhetnek, a pontszámítás szabályait a felsőoktatási intézmények határozzák meg és teszik közzé a www.felvi.huEgyetemek, főiskolák oldalain a meghirdetett képzések mellett. A pontszámítás alapképzéseken, osztatlan képzéseken és felsőoktatási szakképzéseken 500 pontos rendszerben történik, vagyis a tanulmányi és érettségi pontok (legfeljebb 400 pont) mellé különböző jogcímeken még legfeljebb 100 pont kapható.

A ponthatárokat előreláthatólag 2014. január 23-án hirdetik ki.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert

A felsőoktatásban is el kell érni azt, hogy minden második fiatal duális képzésben vegyen részt, ahogyan az a szakképzésben már megvalósult -... Teljes cikk

Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin

A legtöbb keresztféléves hallgatót a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vette fel. Teljes cikk

Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon?

Sztojka Attila államtitkár szerint egy évtized alatt csaknem 47 százalékkal csökkent a legfeljebb nyolc általánost végzettek száma, és több mint... Teljes cikk