Magyar-szlovák állásbörze Kazincbarcikán
A Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program keretében elnyert Magyar Slovensky Workforce (MASLOW) című projekt elemeként állásbörzét tartottak kedden az észak-borsodi Kazincbarcikán, ahol a település munkaügyi kirendeltsége, valamint az edelényi és a putnoki kirendeltségek is közreműködtek.
Szlovákiából 2 munkáltató vállalta a részvételt, akik egyrészt állásajánlattal, másrészt azzal a szándékkal érkeztek, hogy a jövőre nézve kapcsolatot építsenek ki a magyar vállalkozókkal.
A közlés szerint az állásbörzén mintegy 30 munkáltató vett részt, csaknem 400 állásajánlattal. A munkáltatók elsősorban építőipari (ács-állványozó, kőműves, festő-mázoló, szigetelő), vasipari (hegesztő, csőszerelő, bádogos, lakatos, CNC gépkezelő), villamosipari, betanított-segédmunkás, kereskedelmi (eladó), élelmiszeripari (pék, cukrász) és gépkocsivezető szakmakörben kerestek munkaerőt.
A munkáltatók jellemzően a szak- és betanított munkások iránt érdeklődtek, de voltak adminisztrátor, könyvelő, könyvelő-asszisztens, szociális gondozó, technikus, mérnök állásajánlatok is - tájékoztatott a regionális munkaügyi központ. Az állásbörzén a szervezetek szolgáltatásait, támogatásait ismertető tanácsadásaikat (képzési, szolgáltatási, munkajogi, foglalkoztatási, vállalkozóvá válással kapcsolatosan) szintén igénybe vehették a megjelent álláskeresők.
Projekt-partnerük, az ÉRÁK a munkaerő-piaci szolgáltatásokat, információkat nyújtó Omni-Busszal várta az érdeklődőket az épület előtt. A külföldi (európai uniós) munkavállalási lehetőségekről pedig az EURES hálózat keretein belül adtak aktuális tájékoztatást.
Megfigyelhető gyakorlat, hogy a munkáltatók több esetben részletes felvételi beszélgetésre hívják a jelentkező álláskeresőket, így az állásbörze végleges eredményei csak körülbelül 2-3 hét múlva körvonalazódnak - közölte a munkaügyi központ tájékoztatója.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk
2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
- Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global 2 hónapja
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 2 hónapja
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 4 hónapja
- Több mint 100 kiállítóval várják az érdeklődőket a Műegyetemi Állásbörzére 7 hónapja
- Karrierstart a fővárosban: több száz álláshely nyílik a Budapest Állásbörzén 7 hónapja
- Magyar vagy szlovák fizetés - hol keresnek többet 2025-ben? 8 hónapja
- Generációs különbségek 8 hónapja
- Így készülj fel egy állásbörzére, ha ki akarsz tűnni 9 hónapja
- 55 évesen nyugdíj? A kormány a nehéz fizikai munkát végzőknek kedvezne 10 hónapja
- Tanulmány: ez a leghatékonyabb munkaszervezés a szoftverfejlesztő csapatoknál 12 hónapja
- Ezt a hibát ne kövesd el generációs témában: itt a friss kutatás 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?