kapubanner for mobile

Már 30 ezer ember kapott támogatást a krízisalapból

Több mint 4,2 milliárd forint van a krízisalap kasszájában, több mint 30 ezer kérelmező kapott már támogatást - írja a Népszava nyomán a hirado.hu.

A tervek szerint legalább 250-300 ezer családnak segítséget jelentő krízisalap programba a hét közepéig a kormány által biztosított 1 milliárdon felül csaknem 3,2 milliárd forint érkezett. Ebből majdnem 3 milliárd 170 millió forintot gazdasági társaságok, 30 milliót magánszemélyek, egymilliót költségvetési szervek, további egymilliót pedig egy társadalmi szervezet fizetett be.

A Népszava információja szerint legtöbben továbbra is az Észak-Alföldről, a legkevesebben a Nyugat-Dunántúlról kérnek segítséget, átlagosan napi 800-1000 kérelem érkezik országosan. Az igénylők többsége munkanélküliségére és a lakáscélú devizahitel törlesztő részletének emelkedésére, illetve megromlott egészségi állapotára hivatkozik.

hirado.hu/Népszava
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk