Már tervezheti is a 2015-ös hosszú hétvégéit
Három munkanap-áthelyezés szerepel a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet-tervezetben, amelyet a kormányzati portálon tettek közzé csütörtökön.
A pihenőnapokat szombatonként, január 10-én, augusztus 8-án és december 12-én kell majd ledolgozni.
A rendelet hatálya kiterjedne minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottak munkarendjére, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatókat, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjét.
A tervezet augusztus 7-éig véleményezhető.
A március 15-ei szabadnapról lemondhatunk, mert vasárnapra esik. Május elseje és október 23-a is péntek lesz, így három napos hétvégének örülhetünk.
Így összesen három négynapos ünnepi hétvége lesz 2015-ben: év elején Szilveszterkor, augusztus huszadikán és karácsonykor.
Háromnapos hétvége négy lesz: húsvétkor, május elsején, pünkösdkor és október 23-án.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Sokan már az ünnepek előtt kiégnek 4 hónapja
- Ezek az üzletek nem nyitnak majd ki december 24-én 5 hónapja
- A dolgozók kétharmada pluszmunkát vállal az ünnepi kiadások miatt 5 hónapja
- Újabb üzlet jelezte, hogy nem nyit ki december 24-én 6 hónapja
- Hogyan férhet össze, ha szombaton dolgozunk, de október 24-én meg szabadságot írnak elő? 6 hónapja
- Szezonális munka, vagy hosszútávú karrier? Képes egy diák egész évben dolgozni? 7 hónapja
- Ledolgozós szombat: túlóra vagy sem? 7 hónapja
- Christmasworld – a hely, ahol a karácsony varázslatos élménnyé válik 7 hónapja
- "Visszavonom a két ünnepnap eltörlését" - mondta a kormányfő 7 hónapja
- 2026. évi munkanaptár: minden, amit tudni kell a szabadnapokról és hosszú hétvégékről 8 hónapja
- Befagyasztanák a nyugdíjakat, eltörlik az ünnepnapokat – szavazás dönt a megszorításokról 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?