kapubanner for mobile

Már tudják, akiket felvettek. Megvannak a ponthatárok.

Kedden este nyolc órakor nyilvánosságra hozták a felvételi ponthatárokat, amelyre idén 111 ezer diák várt izgatottan. A jelentkező diákok 67 százalékát felvették egyetemre vagy főiskolára. A felvett hallgatók 76 százaléka államilag finanszírozott, míg 24 százalék költségtérítéses képzésben kezdi meg tanulmányait.

Az előző évhez hasonlóan az emberi erőforrások minisztere idén is 41 szakon előre meghatározta a magyar állami ösztöndíjas képzéshez szükséges ponthatárokat. Az ELTE-n a biológia-fizika szakos tanárképzésre jelentkezőknek kellett a legtöbb pontot elérniük, 480-t. A Semmelweis Egyetem orvosi karain emelkedtek a ponthatárok 440 pont felett kellett teljesíteni. A Corvinuson a nemzetközi gazdálkodás szakhoz 460 pont kellett. A jelentkezések alapján a legnépszerűbb megcélzott területeka gazdasági és műszaki képzések, valamint az óvodapedagógus alapképzés.

Palkovics László, oktatási államtitkár elmondta, hogy pedagógusképzésre 13-14 százalékkal volt magasabb a jelentkezés. Ezen belül kiemelkedett az óvodapedagógus és a kisgyermeknevelő pedagógus. Jelentős növekedés tapasztalható a gazdálkodástudomány területén, valamint az informatikai képzéseknél - közölte. Ezekre a képzésekre többen is nyertek felvételt. Az ELTE-n kezdik meg a tanulmányaikat legtöbben, összesen 8278 hallgató.

A felvi.hu honlapon megjelent ponthatárok szerint államilag finanszírozott nappali alapképzésben például a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakára 448, a magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakra 460 pont volt a határ. A pénzügy-számvitel szakra 450 pontot kellett elérni.

A Budapesti Gazdasági Egyetemen a turizmus és vendéglátás szakon 428 pont volt a határ, míg a nemzetközi gazdálkodás szakhoz 460, a nemzetközi tanulmányok szakhoz 466 pontra volt szükség.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 370 pont kellett a felvételhez a mérnökinformatikus, 341 pont az építészmérnöki, 350 pedig a villamosmérnöki képzésre. A mechatronikai mérnök szakon 458 pontot kellet elérni. A nemzetközi gazdálkodás képzésre 460 ponttal vették fel a hallgatókat.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt annak kellett elérnie, aki biológia-fizika szakos tanárnak kíván tanulni. A kommunikáció és médiatudomány szakra 456 pontra volt szükség. A jogász képzésben 460, a nemzetközi tanulmányok szakon 466, anglisztika szakon 418, pszichológián 446 pont kellett a bekerüléshez. A biológia szakon 363, földrajzon 321, gyógypedagógián 399, óvodapedagógus szakon 300 pontot kellett hozni.

A Semmeweis Egyetemen az általános orvos képzésnél 441 pont volt a határ, a győri Szent István Egyetemen gazdálkodás és menedzsment szakon 458 pontot, építészmérnöki szakon 305 pontot kellett elérni.

A Debreceni Egyetemen az általános orvosi képzéshez 425, a jogászhoz, a kereskedelem és marketing és nemzetközi gazdálkodás szakokhoz 460 pontot kellett legalább elérni. Az Eszterházy Károly Főiskolán az emberi erőforrások szakon 461 pont volt határ.
A Miskolci Egyetemen anyagmérnöki képzésre és gépészmérnöki képzésre már 280 ponttal be lehetett kerülni, az angol nyelvű kereskedelem és marketing szakon 456 pont kellett.

A Szegedi Tudományegyetemen jogász képzésen 465, nemzetközi tanulmányok szakon 467 pont volt a határ.
A Pécsi Tudományegyetemen kommunikáció és médiatudomány szakon 478, nemzetközi tanulmányok szakon 466, politológia szakon 428, pszichológia szakon 426 pontra volt szükség a bekerüléshez.
A győri központú Széchenyi István Egyetemen a gazdálkodási és menedzsment szakra 458 ponttal, az építészmérnökire 305 ponttal lehet bekerülni.
A Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológia szakon 436 pontot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kommunikáció és médiatudomány szakon 479, nemzetközi tanulmányok szakon 470, pszichológia szakon 435, jogász szakon 460 pontot kellett elérni.

A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóváhagyásával határozták meg. Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepelt az adott szak az első helyen, annál magasabb volt ott a ponthatár.

Palkovics László szólt arról is, hogy a duális képzésekre majdnem 10 ezer hallgató jelentkezett, ami lényegesen több mint az előző évben. A felvettek száma mintegy 7 ezer, ami azt jelenti, ők a vállalatok által felajánlott mintegy 3 ezer helyre jó eséllyel pályázik majd. Ezen területen növekedés volt a műszaki, a gazdálkodástudományi és az agrárterületen egyaránt, ahogy több hallgató lesz a természettudományos területen is - jelezte.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk