Márciustól megszűnhet a napi standolás
Minden valószínűség szerint március 1-jétől megszűnik a kötelező napi standolás a vendéglátóiparban, legalábbis az MTI úgy tudja, hogy az MSZP és a Fidesz az erről szóló törvényjavaslatról tárgyal - írja az InfoRádió.
Az MTI információi szerint a szocialisták arra kérték fel a Fideszt, hogy egyeztessenek a napi standolás megszüntetéséről, amit korábban a Fidesz nevében Pelczné Gáll Ildikó és Szatmáry Kristóf és a szocialista Ujhelyi István is kezdeményezett. Szatmáry Kristóf az MTI-nek megerősítette az egyeztetés tényét; mint mondta, eredetileg a Budapesti és Kereskedelmi Kamara elnökségének felkérésére nyújtotta be a javaslatát az Országgyűlésnek, így a szakma és az ellenzék összefogásának diadala, ha a vállalkozásokat ellehetetlenítő szabályokat visszavonja az Országgyűlés.
A Fidesz javaslata visszavonná a február 1-jétől bevezetett napi standolást, és egyúttal eltörölné a készpénzes fizetést 250 ezer forintban maximáló szabályt és a házipénztár rendszerének szigorítását. Az MSZP egyelőre viszont csak azt javasolja, hogy a standolás esetében hagyják ki a "naponta" szót a jövedéki adóról szóló törvényből, valamint a Fidesszel egyetértve ők is kezdeményezik, hogy helyezzék hatályon kívül a készpénzfizetés 250 ezer forintban maximált felső határát, viszont megtartanák az új házipénztári szabályokat.
Amennyiben még ezen a héten sikerül megegyezésre jutnia a Fidesznek és az MSZP-nek, akkor már jövő hétfőn, a február 23-i parlamenti ülésnapon házszabálytól való eltéréssel "átmehetnek" az Országgyűlésen a jogszabály-módosítások. Így március 1-jétől megszűnhet a kötelező standolás. Az MTI információi szerint az SZDSZ és az MDF is jelezte a Fidesz felé, hogy támogatják mind a három rendelkezés visszavonását, így a két nagy párt egyezsége nélkül is könnyíthetnek a vendéglátósok kötelezettségein.
A napi standolási kötelezettség ellen egyébként azért tiltakoznak a kereskedők és a vendéglátósok, mivel jelentős többletköltséggel jár a betartása. 2004-ben már volt egy hasonló rendelkezés, de az akkor másfél hónap alatt megbukott.
InfoRádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?