MÁV és VDSZSZ - teljes mozdulatlanság
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői ezúttal sem állapodtak meg a szakszervezet sztrájkköveteléseiről. Bár a következő tárgyalás augusztus 12-én lesz, a szakszerveze bármikor folytathatja a sztrájkot.
A tárgyalást a munkaügyi vita rendezéséről augusztus 12-én folytatják.
Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az egyeztetés után az MTI-nek elmondta: megítélésük szerint a MÁV menedzsmentje nincs abban a helyzetben, hogy megállapodjon a sztrájkkövetelésekről, mert "a politika nem engedi az egyezséget." A VDSZSZ alelnöke szerint ebben nemcsak a közlekedési tárca vezetésének, hanem a miniszterelnöknek is szerepe van, hiszen tudnia kell, hogy milyen társadalmi feszültséget okoz a kormányzat hozzáállása a kérdés rendezéséhez.
Bárány Balázs elmondta: bár a következő tárgyalás augusztus 12-én lesz a MÁV menedzsmentjével, de ez nem zárja ki, hogy bármikor folytassák a felfüggesztett vasutassztrájkot.
A szakszervezeti alelnök hangoztatta: a VDSZSZ a kormányzattal is folytatná informálisan a tárgyalást - ha erre "hajlandóság mutatkozna" - annak érdekében, hogy a vasutasok elérjék azt, amiért immár több mint fél éve küzdenek.
"Nem akarjuk, hogy további sztrájkok nehezítsék a vasút helyzetét, kompromisszumra készek vagyunk a megállapodás érdekében, de amíg a másik fél nem mozdul el álláspontjáról, addig ezt mi sem tudjuk megtenni" - mondta Bárány Balázs.
A VDSZSZ alelnöke elmondta: a közlekedési tárcánál pénteken megtartott vasúti egyeztető bizottságban is felvetették a sztrájkkövetelésüket, erre továbbra is várják a minisztérium válaszát.
Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője a tárgyalás után elmondta: a keddi egyeztetésen sem közeledtek az álláspontok, ebben január óta nincs elmozdulás. A vasúttársaság továbbra is azon a véleményen van, hogy felesleges a dolgozókat sztrájkba hívni ezekkel a követelésekkel, mert nem teljesíthetőek.
A MÁV Zrt. szóvivője elmondta: a még elégséges szolgáltatásban sem tudtak megállapodni, a MÁV a csökkentett nyári menetrendnek megfelelő közlekedést ajánlott.
A szakszervezet továbbra is a vasúti vonalakon napi 1-1 vonatpár, a budapesti elővárosban pedig további 20 vonat közlekedtetését javasolja.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?