MBA képzés után: magasabb pozíció és fizetés, nagyobb önbizalom
Úgy tűnik, gazdasági válság idején sok vezető és "karrierista" fiatal menekül előre és tervezi MBA-tanfolyam elvégzését. A World MBA Tour elnevezésű nemzetközi tanfolyambörzén telt ház volt.
Céltudatos és jól öltözött érdeklődők
Az ellátogatók többsége konkrét tervekkel és céltudatosan érkezett: szinte kivétel nélkül mindenki üzleties öltözékben, önéletrajzzal, aktatáskával felszerelkezve sétált a standok között. Farmeres vagy pulóveres nézelődőt elvétve lehetett látni. A világ számos szegletéből érkezett kiállítók a kései időpont dacára frissek, felkészültek, készségesek voltak, és mellébeszélés nélkül válaszoltak a kérdésekre, ami a hazai viszonyok tükrében üdítő meglepetésként hatott.
A kiscsoportos kurzus hatékony
Arra a kérdésre sem kerülgették a választ, mennyibe kerül a képzés. Az árak a tandíjmentes felsőoktatáshoz szokott fiataloknak borsosnak tűnnek. Az üzleti iskolák szemeszterenként több ezer vagy tízezer eurót elkérnek. Marina Kleitza, a görög International Hellenic University toborzási tanácsadója elmondta, náluk két különböző kurzuson lehet részt venni. Az egy éves, nappali tagozatos kurzusok ára 7 ezer euró, a két éves, munka mellett végezhető verzió 12 ezer eurót "kóstál". Igaz, ösztöndíjakkal, egyéni elbírálás alapján a tanulmányok képzési költségei akár 40-50 százalékkal lefaraghatóak. "Legtöbben a vállalati ranglétrán előbbre lépés reményében választanak bennünket. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek: a végzettek többsége magasabb pozícióban, az előzőnél akár 30 százalékkal magasabb fizetéssel folytathatja a karrierépítést" - magyarázza. A látogatók között csevegve kiderült: sokan a külföldi kurzusok hatékonyságára alapozva szemezgetnek az MBA képzések között. "Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy Magyarországon végeztem el az egyetemet. No, nem baj, legalább a diplomám meglett" - summázza nem túl pozitív tapasztalatait egy jelenleg jogászként dolgozó fiatalember. Tervei szerint hamarosan a tengerentúl felé veszi az irányt.
Az önbizalom is nő ilyen diplomával
MBA képzésen végezni nem pusztán magasabb fizetést, hanem önbizalomnövekedést is jelent. Ezt már a német Hochschule Offenburg képviselője magyarázza. "Bátrabb lesz a végzettek fellépése, rengeteget fejlődik a prezentációs készség, nő a kapcsolatrendszer. És nem utolsósorban, a hallgatók otthonosabban fognak mozogni egy kulturálisan sokszínű közegben. Gyakorlásként például japán, indonéz, thaiföldi és brazíliai csoporttársaikkal közösen kell üzleti tervet, prezentációt készíteni, határidős projekteket kidolgozni" - mondja Sarabjit Kaur Randhir Singh.
Bár a legtöbb MBA képzésen a már munkatapasztalattal rendelkezőket várják, azért a kivétel erősíti a szabályt. A barcelonai European University marketingese, Ryan Chavutsie ugyanis elmondta, nem előfeltétel a munkatapasztalat. Ugyanakkor jó néven veszik a jelentkezőktől a középiskolás korban, vagy felsőoktatásban töltött évek alatt végzett önkéntes munkát. "Ebből már le lehet szűrni, hogy a jelölt alkalmas a komolyabb feladatokra, hogy akar és tud is dolgozni." Igaz, a kurzus is többe kerül: 2 évre mintegy 16 ezer eurót kell fizetni...
Takács Gabriella
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Figyelemre méltó toborzással keres új tanítót Babót. A falu polgármestere, Nyikos Gábor szerint a bértábla felett 10% pótlék, fizetett... Teljes cikk
Több mint négyezer eurós (1,5 millió forint) béremelést kap idén VI. Fülöp spanyol király, összhangban a köztisztviselők és közalkalmazottak... Teljes cikk
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság a Bászna Gabona Zrt. csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját. Teljes cikk
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 3 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 4 hete
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 4 hete
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Melyik generáció küzd meg a legnehezebben a munkaképtelenséggel? 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Bértáblák 2026 1 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 1 hónapja
- Táppénz 2026-ban: Kinek jár, mennyi ideig és hogyan számolják? 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben