MBA: probléma vagy megoldás?
A pénzügyi válságban sok múlik a vezetőkön. Annak érdekében ugyanis, hogy meginduljon a gazdasági növekedés, olyan üzleti vezetőkre van szükség, akik ismerik azokat prioritásokat, amelyek mind az üzleti szféra, mind a társadalom érdekeit szolgálják. A közgazdaságtan és oktatás legismertebb nemzetközi szaktekintélyei beszéltek erről egy sajtótájékoztatón.
MBA: probléma vagy megoldás?
Bokros Lajos olyan fontos ügyekről beszélt, mint, hogy a társadalmi kérdések hogyan integrálhatók az üzleti oktatásba. Az a jogos kérdés is felmerült, hogy az MBA program problémát, vagy inkább megoldást jelent a jelenlegi pénzügyi válságra. Bokros professzor szerint az üzleti iskolák előtt nagy lehetőség áll, amely ugyanakkor nagy felelősséget is jelent számukra, hiszen nem csupán azt kell oktatni hallgatóiknak, hogy miként kell üzleti tevékenységet folytatni egy összetett társadalmi környezetben, hanem egyszersmind meg kell ismertetni velük a magasabb szintű üzleti kultúrát és a társadalmi értékek fontosságát is. Emellett fontos célja az oktatásnak az, hogy a diákok ne pusztán a meggazdagodás és a profitszerzés miatt tanuljanak, ami meglehetősen jellemző volt a múltban.
Véleménye szerint az üzleti iskoláknak át kell gondolniuk, mit is tanítanak hallgatóiknak, hiszen közülük kerülnek ki a jövő üzleti vezetői. Világosan kell látniuk azon társadalmi és politikai tényezőket, amelyek hatással vannak az üzleti élet egyes területeire és fordítva, azaz, hogy miként hat az általuk alkalmazott üzleti stratégia és taktika a társadalomra, a gazdaságra, a kormányra, és a természeti környezetre.
A meghívott vendégek egyetértettek abban, hogy a kormányoknak meg kellene ragadni ezt a "lehetőséget" az aktívabb szerepvállalásra annak érdekében, hogy a jövőben alkalmazott üzleti stratégiák sokkal pozitívabb hatással legyenek a társadalom egészére. Az jelenthet "zöldebb", azaz környezetbarátabb gépkocsikat, vagy akár további mikro-hitel lehetőségeket, melyek az elmaradottabb területen élő és hátrányos helyzetű emberek számára lennének elérhetők.
Paul Garrison kifejtette, hogy az üzleti oktatás fejlődése a hosszú távon jelentkező probléma megoldásának egyik legfontosabb előfeltétele. A CEU Business School Kelet-Európa legelső üzleti iskolája, amely 1988-as alapítása óta kínál MBA oktatást. A CEU Business School dékánja szerint jelentős változásra van szükség annak érdekében, hogy az osztálytermekben oktatott tananyag jobban alkalmazható legyen a valóságban is.
Képlékeny üzleti stratégiák
"A közép-kelet-európai régiókban, ideértve Közép-Ázsiát is, ahonnan hallgatóink több mint 70 százaléka érkezik, a jelenlegi helyzet meglehetősen változékony. A tervezés során elég egyértelmű volt, hogy a régióban alkalmazott üzleti gyakorlatok, és stratégiák esetében figyelembe kell venni, hogy mi történik a politikai életben, ezenkívül a társadalom különböző szegmenseiben történő gyors változásokat is. Ezeknek a változásoknak az okai országonként eltérőek. Az is egyértelmű volt, hogy ezeken a fejlődőben lévő kapitalista piacokon, olyan irányt kell mutatnunk, amely szerint az üzleti vállalkozásoknak aktívabb szerepet kell vállalniuk. Az üzleti vállalkozásoknak az is célja kellene, hogy legyen, hogy a világ jobb legyen nem csupán a vállalatok, hanem az emberiség számára is. Éppen ezért az általunk oktatott tananyag része a környezettudatosság, a vállalatok társadalmi szerepvállalása, valamint a politikai és szabályozási ismeretek." - mondta a dékán.
Fókuszban a jövő vezetői
Amellett, hogy a jövő vezetőinek átadják a nemzetközileg elismert legjobb gyakorlatot a marketing, a pénzügy, valamint a HR (emberi erőforrás menedzsment) szakterületeken, a CEU Business School célja az üzleti vezetők új generációjának oktatása, akik egyszerre lesznek képesek globálisan és lokálisan is gondolkodni, akik ismerik a legsikeresebb globális megoldásokat és ugyanakkor beható ismeretekkel rendelkeznek az adott ország politikai, társadalmi és környezetvédelmi helyzetével, realitásaival kapcsolatban.
A CEU Business School több mint egy évvel ezelőtt kezdte meg az MBA program átalakítását, jóval a jelenlegi pénzügyi válság kialakulása előtt, amely az összes piacot ingataggá tette. A társadalmi és politikai fejlemények, valamint az üzleti szféra között tapasztalható erős kölcsönhatások immár minden ország piacán egyértelműek. Ennek alapján tehát elmondható, hogy a társadalmi, politikai és üzleti oktatás újszerű integrálása, ötvözése terén a CEU Business School megelőzte saját korát.
A transz-nacionális, azaz országhatárokon átívelő MBA programot Eva Porras és Yusaf Akbar állították össze. Ezt a transz-nacionális koncepciót a tantermekben gyakorlati tartalommal kellett felruházni, ami eleve nem volt egyszerű feladat. A CEU Business School új tanterve szerint a hallgatók intenzív "vezetői" gyakorlattal kezdik a tanulást, melynek során jobban megismerik saját vezetői erősségeiket és gyengeségeiket. Az egy éves oktatás alatt a tanulási folyamat fontos részeit a gyakorlatban, valós körülmények között is alkalmazhatják az interaktív "boardroom" gyakorlatok során.
Végül, de nem utolsó sorban a sajtóeseményen résztvevő szakértő, Arpad von Lazar professzor csalódottságának adott hangot amiért az üzleti és a politikai élet szakértői nem kommunikálnak egymással megfelelő mértékben.
Ahhoz, hogy a helyzet jobbra forduljon és meginduljon a növekedés és a prosperálás, olyan üzleti vezetőkre van szükség, akik nem csupán azt tudják, hogyan kell megfelelő módon vezetni, de azt is tudják, hogy melyek azok a prioritások, amelyek mind az üzleti szféra, mind a társadalom érdekeit szolgálják. A CEU Business School mindent megtesz annak érdekében, hogy a "Trans-national MBA" programon végzett hallgatók kiterjedt ismeretekkel rendelkezzenek országaik politikai, társadalmi és környezetvédelmi realitásai tekintetében, és ebből következően vállalataik gyorsabban reagálhassanak a változásokra, valamint jobban átlássák vállalataiknak a társadalom egészére gyakorolt lehetséges hatásait - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Országosan egyedülálló sürgősségi képzést indított szakdolgozóknak az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház és az Országos... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25. és 27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek -... Teljes cikk
Rekordot döntött az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Iskolai bombariadó: a migránsok vagy az oroszok állnak a háttérben? 3 hónapja
- Bombafenyegetést kapott több magyar iskola - cikkünk frissül! 3 hónapja
- Luxus karórák világa: miért ennyire népszerűek a vezetők körében? 4 hónapja
- Felkészülés a jövő kihívásaira: Komplex vállalati képzések a Viapantól 4 hónapja
- Ilyen trendek mentén alakul át az üzleti utazások jellege 5 hónapja
- Üzleti titoknak minősül-e a munkabér? 5 hónapja
- Ezek a cégek kaptak Üzleti Etikai Díjat 5 hónapja
- Mit kéne tenni a mérnökhiány csökkentéséhez? 5 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása a magyar oktatásban 5 hónapja
- Ezért tartják fontosnak a pénzügyi tudást a magyarok 5 hónapja
- Miért látják pesszimistán anyagi helyzetüket a középkorúak? 6 hónapja