MDF: a hétvégére eső ünnepnapokért járjon szabadnap
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MDF azt javasolja, hogy a hétvégére eső ünnepnapokat kapják vissza szabadnapként a munkavállalók, a párt a szakszervezetek támogatását kéri a Munka Törvénykönyvének módosítása érdekében - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője kedden az MTI-nek.
Szinte minden évben elveszik jó pár szabadnap azáltal, hogy a naptárban egy "piros betűs" ünnepnap hétvégére esik - hangsúlyozta a politikus, megjegyezve, hogy amíg több országban bepótolják ezeket a pihenőnapokat, addig a magyar munkavállalók szabadideje lerövidül.
Kerék-Bárczy Szabolcs kiemelte: az MDF szerint az a gyakorlat, amely a naptári esetlegességek miatt fosztja meg a munkavállalókat szabadnapjaiktól, ellentétes a Munka Törvénykönyve szellemiségével. Mint mondta, a törvényjavaslatot szeptember 11-én nyújtotta be az Országgyűléshez Dávid Ibolya, az MDF elnöke, ám a foglalkoztatási bizottság a javaslat tárgysorozatba vételét sem támogatta, mondván, a munkavállalói érdekképviseleteknek kell támogatniuk ezt a módosítást.
Az MDF szerint ez teljesen felesleges időhúzás az országgyűlési képviselők részéről - jelentette ki a párt szóvivője. Emlékeztetett arra is, az MDF 2005-ben már kezdeményezte, hogy az elvesző szabadnapokat kapják vissza a munkavállalók, azonban ezt az Országgyűlés, a szakszervezetek támogatása ellenére, annak idején leszavazta.
Kerék-Bárczy Szabolcs közölte: az MDF aláírást gyűjt annak érdekében, hogy a Ház tárgysorozatba vegye a törvényjavaslatot. Emellett arra kérik a szakszervezeteket, hogy ismét támogassák az MDF javaslatát.
A szóvivő megemlítette, hogy a kérdés 2011-ben válik akuttá, hiszen akkor öt ünnepnap: január elseje, május elseje, augusztus 20-a, október 23-a és december 25-e is hétvégére esik majd.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?