Önkéntes munkáért fizetett szabadnap jár ennél a cégnél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyre több munkáltató keresi azokat a megoldásokat, amelyek egyszerre támogatják a dolgozók jóllétét és a közösségi felelősségvállalást. A K&H dolgozóinak fele már élt azzal a lehetőséggel, hogy évente egy fizetett szabadnapot önkéntes munkára fordíthat. Ez eddig több mint 2000 munkavállalót jelent - olvasható a cég sajtóközleményében.

Az önkéntes napokat biztosító gyakorlat 2024-ben indult el a K&H-nál, és rövid idő alatt országos szintűvé vált. A kezdeményezés lényege, hogy a munkavállalók évente egy munkanapjukat közösségi vagy jótékonysági tevékenységre fordíthatják, miközben a távollétet a cég fizetett szabadságként ismeri el.
A bank adatai szerint a dolgozók fele már élt a lehetőséggel: ez több mint 2000 főt jelent. Az önkéntes tevékenységek között szerepel közösségi terek rendbetétele, felújítások, adománygyűjtés, véradás, valamint pénzügyi edukációs foglalkozások gyerekeknek és fiataloknak.
A munkavállalói visszajelzések alapján az önkéntesség nemcsak a közérzetre van pozitív hatással, hanem a munkahelyi kapcsolatokra is. Az ilyen programok lehetőséget adnak új kollégák megismerésére és a csapatkohézió erősítésére – derül ki a vállalat belső értékeléséből.
A leggyakrabban emlegetett érzés az „elégedett fáradtság” és az a vágy, hogy legközelebb is szívesen mennek
– mondta el a program kapcsán Medvey Leila, a K&H HR vezetője.
A fizetett önkéntes szabadnap illeszkedik abba a nemzetközi trendbe, amelyben a munkáltatók egyre inkább a dolgozói jóllétet, a társadalmi felelősségvállalást és az elkötelezettség erősítését helyezik előtérbe. Magyarországon még viszonylag kevés szervezet kínál hasonló lehetőséget, de a tapasztalatok alapján ez a gyakorlat hozzájárulhat a munkahelyi elégedettség növeléséhez.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?