Megbecsülték, mennyi lehet a mediánbér hazánkban
Mivel a KSH nem közöl kimutatást a mediémbérről, a Portfolio a rendelkezésre álló adatokból próbálta megbecsülni.
Ahogy arról korábban írtunk, nem tudni, mennyi jelenleg a mediánbér Magyarországon, pedig jobban tükrözi a kereseti viszonyokat, mint az átlagbér.
Székely Sándor független országgyűlési képviselő az év elején azt szerette volna megtudni a pénzügyminisztertől, hogy mekkora a mediánbér Magyarországon, ám nem kapott információt. A Portfolio megpróbálta megbecsülni, hogyan alakultak a mediánkeresetek az elmúlt években. A portál felkereste a Központi Statisztikai Hivatalt (KSH), akik a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatait tudták elküldeni, amelyek 2016-ig állnak rendelkezésre. Ezt összevetették a KSH bruttó bérekről szóló jelentésével, amiből az derült ki, hogy a 2010 és 2016 közötti időszakban körülbelül 50 ezer forint körül volt alacsonyabb a mediánbér, mint az átlagkereset. A Portfolio a 2016-ig rendelkezésre álló adatokból becsülte meg a mediánbér alakulását, ami számításuk szerint a tavalyi évben 308 és 320 ezer forint között alakulhatott.

Portfolio

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek