kapubanner for mobile

Meghirdették a Campus Hungary ösztöndíjakat

A Balassi Intézet hatodik alkalommal hirdette meg a Campus Hungary ösztöndíjakat, melyekre 2014. május 30-ig lehet pályázni. Változás a korábbi felhívásokhoz képest, hogy 15 százalékkal emelkedett a hallgatói ösztöndíjak összege, valamint az, hogy kizárólag a konvergencia régiókban, tehát a vidéken található felsőoktatási intézmények hallgatói és munkatársai pályázhatnak.

A Balassi Intézet 2012 ősze óta öt lezárt pályázati szakasznak köszönhetően közel 7000 fő számára biztosított ösztöndíjat, mellyel sikerült megduplázni a hallgatói mobilitást. A program az Európai Unió támogatásával valósul meg.

A Campus Hungary az egyedüli mobilitási program Magyarországon, melynek keretében bármely tudományterületről a világ összes országába lehet pályázni. Eddig 87 országba nyertek el ösztöndíjat a hallgatók, akiknek 27 százaléka doktori képzésben vesz részt, 46 százalékuk külföldi tanulmányútja kreditelismeréssel jár, 16 százaléka pedig OTDK helyezett.

Az újonnan meghirdetett ösztöndíjakra bármely akkreditált konvergencia régióban (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl) működő felsőoktatási intézmény hallgatója pályázhat, aki aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (kivéve PhD-hallgatók és szakmai gyakorlatra pályázók), már elvégzett két félévet, legalább középfokon beszéli a pályázáskor megjelölt munkanyelvet, küldő és fogadó intézménye támogatja pályázatát, valamint beszámolót készít a tanulmányútjáról. A pályázatok elbírálásakor előnyt élveznek azok, akik OTDK helyezettek, műszaki vagy természettudományi területen folytatják tanulmányaikat, illetve tevékenységük kreditelismeréssel jár. A hallgatók féléves részképzésen, szakmai gyakorlaton, rövid és csoportos tanulmányúton vehetnek részt.

Jelentős változás, hogy a jelen pályázati felhívásra pályázó hallgatók 15 százalékkal magasabb ösztöndíjban részesülnek. Míg korábban például a féléves részképzés vagy szakmai gyakorlat esetében maximum havi 217 000 forint volt az ösztöndíj összege, addig a 2014. áprilisi meghirdetésnél már maximum 250 000 forintra emelkedik a támogatás. Hasonló arányban emelkedik a rövid- és csoportos tanulmányutakra pályázók ösztöndíja is.
Emellett a program a konvergencia régiókban működő felsőoktatási intézmények munkatársai, többek között oktatók, kutatók és adminisztratív dolgozók számára is hirdet Campus Hungary ösztöndíjakat rövid és hosszú tanulmányútra. A pályázatokat 2014. május 30-ig lehet benyújtani.

A „Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése konvergencia program" az Új Széchenyi Terv TÁMOP 4.2.4. B/2-11/1-2012-0001 keretében 3 623 797 376 forint értékű támogatással valósul meg. A program együttműködő partnere a Tempus Közalapítvány.

Edupress
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk