kapubanner for mobile

Megkapják-e elmaradt bérüket a buszgyár dolgozói?

Egy év alatt másodszor rendelték el a debreceni buszgyár felszámolását, írja a Hajdú-Bihari Napló. Hiába fejlesztettek ki egy komplett városi autóbuszcsaládot, hiába szállítottak többek között Törökországba itt készült emeletes buszokat, úgy néz ki bezár a gyár.

Ugyan tavaly ilyenkor a végzést két hét elteltével a bíróság megsemmisítette, ez év május 16-án azonban újra közzétették a felszámolást elrendelő határozatot.

Míg tavaly még 37 munkavállaló dolgozott a gyárban, idén már csak 6 embernek van munkaviszonya cégnél. A távozóknak nem fizették ki a felmondási bért, a végkielégítést és az aktuális bérüket. Ezért az első feladat összeállítani azt a dokumentációt, amely alapján a bérgarancia-alapból megigényelhető a dolgozók elmaradt járandósága - mondta Szabó István, a felszámoló Kossuth Holding Zrt. munkatársa a lapnak.

Hajdú-Bihari Napló
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek