kapubanner for mobile

Megmentik a leszázalékolt dolgozókat?

A leszázalékolt embereket foglalkoztató UWITA 22 településen 31 üzemmel rendelkezik, s eddig ezer embernek biztosított munkát. A 11 éve alapított kht. azért kényszerül tevékenysége feladására, mert nem jut hozzá a működéséhez nélkülözhetetlen minisztériumi támogatáshoz. Több cég jelezte már, hogy az elbocsátott dolgozóknak munkát ajánl.

Ásványi Szabolcs, a kht. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cég tavaly 350 millió forint költségkompenzációs támogatást nyert a munkaügyi tárcától. A pályázat benyújtásának egyik feltétele volt, hogy a társaságnak a kérelem előtti két évben ne legyen munkaügyi bírsága. Utóbb egy vizsgálat kiderítette, hogy a kht.-t a munkaügyi felügyelőség kétszer megbírságolta. Az egyik bírság abból eredt, hogy a cég nagyatádi varrodájában csak úgy tudták teljesíteni a külföldi megrendelő által elvárt határidőt, ha a dolgozók az egyik napon 13, a másik napon pedig 15 óra munkát vállaltak. Bár ez önkéntes volt, a 12 óra túllépése ütközött a szabályokkal, ezért a felügyelőség egymillió forintra bírságolta a kht.-t. A cég másik telephelyén a jelenléti ív vezetése volt pontatlan, ezért a felügyelőség 300 ezer forint bírságot rótt ki.

Az UWITA idén nem kaphat támogatást a minisztériumtól. A tavalyi tartozás, illetve a 2008-ban elvesztett támogatás ellehetetleníti a vállalkozást. A munkaügyi támogatás hiányában a UWITA felszámolásra kerül, dolgozóit elbocsátják. Ásványi Szabolcs megemlítette, hogy a kht. tulajdonosa és vezetői létrehoztak egy kft.-t, amely 250 dolgozónak újra munkát kínál Baranya, Borsod és Tolna megyében. A kft. olyan tevékenységeket visz tovább, amelyek a minisztériumi támogatás nélkül is gazdaságosan folytathatók a leszázalékolt emberekkel.

Elképzelhető, hogy a rehabilitáltaknak munkát biztosító, budapesti központú ERFO Kht. is állást ajánl az UWITA elbocsátott alkalmazottainak. A 19 telephelyet fenntartó, 1700 embernek munkát adó cég vezetője, Varga László azt mondta, hogy akár több száz leszázalékolt embert is fel tudnak venni néhány héten belül. Az ERFO azonban akkor tudja a UWITA volt dolgozóit fogadni, ha ehhez támogatást kap a munkaügyi tárcától. Erről Varga László tárgyalásokat kezdett a minisztériummal.

A UWITA összeomlása sokak szerint felveti a kérdést: arányos-e a kht. által elkövetett szabálytalanság a munkaügyi minisztérium retorziójával? Zentai Csaba, a tárca munkatársa elmondta, hogy nem a minisztérium szigorú, hanem a támogatási pályázat kiírását szabályozó törvény.
Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek