kapubanner for mobile

Megrövidítették a szlovákiai magyar tanárokat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A jelenlegi szlovák oktatási tárcavezető, Ján Mikolaj kétéves minisztersége alatt szegényebbek lettek az önálló szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem oktatói, mint a szlovák egyetemeken oktató kollégáik.

images

A pozsonyi Pravda csütörtökön ismertette a jelentést, melyben a Ján Slota vezette, magyarellenes Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) tartozó Mikolaj szerdán a pedagógusbérek alakulásáról adott számot a kormánynak.

A szlovák egyetemi oktatók bére tavaly 7 százalékkal emelkedett: azóta a havi átlagbérük 28 822 korona (225 ezer forint). "Komáromban azonban 6 százalékkal kapnak kevesebbet" a magyar oktatók: az ő bérük a tavalyi év során 5,7 százalékkal lett kevesebb. Albert Sándor, a magyar egyetem rektora szerint ez azért van, mert az oktatási tárca nem hajlandó méltányolni, hogy a Selye János Egyetem új létesítmény, ahol évről évre előzmény nélküli felsőbb évfolyamok nyílnak, s az egyetem hallgatóinak száma még nem állandósult, ugyanis minden tanévben félezer új hallgató kezdi meg tanulmányait, de az első végzősök még csak most fognak diplomázni. A félezer új hallgatóra az egyetem nem kapja meg az úgynevezett fejkvótát.

Az idén az állami költségvetés mindössze 68 millió koronát (530 millió forint) juttat a magyar egyetemnek, ahol most 19 millió koronával (148 millió forint) kevesebb pénzből kell gazdálkodni. A helyzet tavaly sem volt áldásosabb, jóllehet, Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes azt ígérte, hogy a szlovák kormány kész ugyanannyi különtámogatást adni, amennyi a magyar kormánytól (Szülőföld Alap) érkezik. "Magyarországtól meg is kaptuk a tízmillió forintot, de a szlovák fél nem tartotta be az ígéretét" - mondta rektor.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek