Megszüntették a túlzottdeficit-eljárást
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást ma délután megszüntették Magyarország ellen - közölte pénteken Luxembourgban újságírókkal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az EU-országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) döntését ismertetve.
A pénzügyminiszterek tanácsa az előbb hozta meg azt a döntést, amelyre Magyarország már oly régóta várt - mondta a miniszter pénteken, kora délután, hozzátéve: a döntés egyhangú volt, ellenvéleményt senki nem nyilvánított. "Minden miniszter kollégám támogatta, hogy Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól kilenc év után mentesüljön."
A miniszter szavai szerint Magyarország rendbe tette az államháztartását és "ma mentesült az eljárás hatálya alól". Az Ecofin pénteki döntésével formai értelemben is pont került az ügyre, és a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése haladéktalanul - az EU hivatalos lapjában való megjelenéssel egy időben - hatályba lép.
"Ebben a döntésben benne van az elmúlt évek jelentős államháztartási javulása, benne van az adósság mértékének a csökkenése, benne van az (...), hogy a deficit mértékét sikerült három százalék alá leszorítanunk, és - ezzel kellett volna kezdenem - ebben benne van az elmúlt három év munkája, az ország lakosságának a munkája, hiszen ebben nagyon komoly szerep hárult a lakosságra, a közvéleményre, hogy ezek az intézkedések sikeresek legyenek" - fogalmazott Varga Mihály.
Az a cél, hogy Magyarország a következő hónapokban ne csússzon vissza az eljárás hatálya alá, ne kerüljön Málta vagy más hasonló ország sorsára - utalt a magyar miniszter arra, hogy a dél-európai szigetországgal szemben viszonylag rövid idő után újraindították a túlzottdeficit-eljárást.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?