kapubanner for mobile

Megtartotta a prémiumát több állami cégvezető

Az állami cégvezetők egy része nem hallgatott a kormány kérésére, és nem fizette vissza a tavaly megítélt és felvett prémiumát, tudta meg a Blikk.

Az állami cégvezetők és vezető munkatársak tíz százaléka nem is jelezte abbéli szándékát, hogy vissza akarná adni a prémiumát. Tavaly arra kérte a kormány a korábban bőkezűen megjutalmazott vezetőket, hogy prémiumuk kétmillió forint feletti részét fizessék vissza cégüknek.

A cégvezetők többsége a lap szerint nem mert vagy akart ellenállni a miniszterelnök nyomatékos kérésének, és visszaküldte a többmilliós összeget. Sokan részletfizetést kértek.

– Az állami társaságoknál dolgozók 89 százaléka reagált egyösszegű visszafizetéssel, részletfizetési megállapodás megkötésével vagy részletfizetési kérelem beadásával. Az első számú vezetők körében még kedvezőbb az arány, közel 95 százalékuk valamilyen formában intézkedett a visszafizetés teljesítéséről, felük egy összegben utalt – válaszolt a Blikk kérdésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A hiányzó és visszaküldött összegekről a Blikk nem kapott információt. Azt azonban lehet tudni, hogy csak a kiemelt állami vállalatoknál 2,6 milliárd prémiumot fizettek ki 2012-ben – 2013-ból még nincsenek hivatalos adatok.

Mivel az állam részéről csak kérésről volt szó, a renitens cégvezetők ellen jogi úton nem lehet fellépni, ugyanis a pénzre valójában törvényesen jogosultak. A lap szerint volt aki arra célzott, hogy akár az állásával játszhat az, aki nem tesz eleget a kormány kérésének.

Blikk
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek