Megtörte az álláspiacot a válság
2008-ban látványosan megváltozott a vállalatok toborzási gyakorlata. Az év első felében szinte minden a korábbi várakozásnak megfelelően alakult: mérnököket, pénzügyi szakembereket, CNC-esztergályosokat kerestek. Szeptembertől azonban a válság szele megérintette a munkaerőpiacot, és már a hiányszakmák képviselői után sem kapkodtak.
Fazekas Zsolt, a Hill International vezetője az FN-nek elmondta, hogy könnyű volt elhelyezkedni a pénzügyi és a kereskedelmi szakembereknek, és a műszaki végzettségűekre - a diplomásokra és a szakmunkásokra is - nagy volt az igény. Az elmúlt évben a turizmus is a sikerszakmák között szerepelt: például több hoteligazgatót is kerestek a fejvadászcégen keresztül.
Sok munkájuk volt az ingatlanfejlesztőknek, ugyanis a futó projektekhez nagy szükség volt az építészetben, projektmenedzsmentben, pénzügyekben jártas szakemberekre. A HR és a szolgáltatóipar is virágzott, sőt a szeptember óta csökkenő kereslet alig érintette ezeket a területeket.
Begyűrűzött a válság
A válság miatt sok cég elbocsátásokra kényszerült az elmúlt évben. Az alacsonyabb képzettségű, nyelveket nem beszélő dolgozóktól váltak meg a leghamarabb. Lipcsei András, a Pendl&Piswanger ügyvezető igazgatója szerint a magyarok idegennyelv-tudása ugyan kissé már javult a korábbi évekhez képest, ám a környező, velünk korábban egy szinten lévő országok megelőztek minket, és az Európai Unió átlagát sem sikerült megközelítenünk.
Az év vége felé már a válság hatásait is érezhették a fejvadászok: a Hillnél például két keresését is visszavonta egy amerikai autóipari cég. Az európai és a magyar vállalatok azonban sokkal optimistábbak, Fazekas szerint inkább kivártak és megpróbáltak sodródni az árral.
A válságtól függetlenül néhány vállalat felszámolta Magyarországi tevékenységi körét, mások viszont épp itt akarnak befektetni. Sok pénzügyi és értékesítési szakembert kerestek, illetve a regionális szolgáltató központok a nyelveket beszélő, jó kommunikációs képességekkel megáldott munkatársakat szippantották fel. Juhos Andrea, a DBM Magyarország tanácsadó cég ügyvezetője a FigyelőNetnek elmondta, hogy a marketing, kommunikáció és bölcsész diplomával rendelkezőknek 2008 sem hozott "megváltást", hiszen egyre nehezebben sikerül elhelyezkedniük.
Szélesedett a szakadék az egyetemek között
Az év első felében még azok is találhattak állást, akik nem a végzettségüknek megfelelő munkakörben akartak elhelyezkedni, ám - Juhos Andrea szerint - a recesszióban csak a legjobb egyetemeken végzett szakemberek kellenek a cégeknek.
"Nem az a kérdés sok cég HR-osztályán, hogy a jelentkező mit tanult, hanem az, hogy hol" - tette hozzá Fazekas Zsolt. Szerinte az idén sem változott az a tendencia, hogy az elitegyetemek neve a legtöbb vállalatnál presztízst jelent. Ezzel a kijelentéssel vitába száll Lipcsei András: szerinte a munkáltatók csak a kezdő pozícióknál tesznek különbséget a képző intézmény alapján, 15 év munkaviszony után ez az egyenlőtlenség már megszűnik. "A gyakorlat és a pályán elért sikerek feledtetik azt is, ha egy nem jó nevű egyetemen végzett a leendő munkatárs" - vallja a Pendl&Piswanger igazgatója.
Egyre inkább a gyakorlatorientált képzésre álltak rá az egyetemek, több együttműködés is született a gazdasági élet és a felsőoktatás között. Az ezzel megszerezhető életszerűbb tapasztalatok a munkaerőpiac számára is fontosak, a hallgatók már a tanulóéveik alatt részt vehetnek egy-egy vállalat működésében - mondta Fazekas Zsolt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?