Melyik európai országban keresnek legjobban az orvosok?
A szakorvosok bére öt országban volt legalább háromszor akkora, mint az átlagbér.
Az Euronews azt vizsgálta meg, hogy melyik európai országban mekkora fizetést kapnak az orvosok. Az OECD 2020-as adatai szerint Luxemburg álltaz első helyen évi bruttó 258.552 euróval, a második helyen Írország állt (172.882 euró), majd Hollandia (160,869 euró) és Dánia (156,061 euró) következett a sorban. A lista alján Lengyelország áll 20,200 euróval. Magyarország alulról a negyedik helyen végzett 32,988 euróval.

Ha a bérek reálértékét vesszük figyelembe, Magyarország az európai mértékhez képest jól teljesített, 2010 és 2020 között a szakorvosok fizetése 6,4, a háziorvosoké pedig 4,8 százalékkal nőtt, ez az adat pedig a legjobb az Unióban. Hazánkat követi a sorban Szlovákia, Csehország és Észtország.
Az OECD adatai szerint 2010 és 2020 között a szakorvosok fizetése több országban gyorsabban nőtt a háziorvosokénál, ez a bérkülönbségek növekedését eredményezte. Ausztriában, Belgiumban és Hollandiában ugyanakkor a háziorvosok bére emelkedett jobban, így csökkent a bérkülönbség. Az OECD kimutatásából kiderül, hogy a szak- és a háziorvosok fizetése a vizsgált országokban lényegesen magasabb a nemzeti átlagbérnél. A szakorvosok bére öt országban volt legalább háromszor akkora, mint az átlagbér: Írország (3,5-szörös), Németország (3,4-szeres), az Egyesült Királyság (3,3-szoros), Hollandia (3,2-szeres) és Spanyolország (3-szoros).
Az OECD vásárlóerő-paritáson is összehasonlította az orvosbéreket, amiből azderül ki, hogy egy adott áru vagy szolgáltatás hány valutaegységbe kerül egyes országokban. Ezen a listán Németország, Hollandia és Írország áll az első helyen.
fotó: unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk
- Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket 3 hete
- Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen 3 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 hete
- Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon 3 hete
- Átlagkeresetek a magyar vármegyékben - grafikon 3 hete
- Bölcsességfog eltávolítás: hiedelmek és valóság 3 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 1 hónapja
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 1 hónapja
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 1 hónapja
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?