Menedzsmentváltás a Diákhitel Központ Zrt.-nél
A Diákhitel Központ Zrt. új vezérigazgatója Bugár Csaba lett júliustól, aki egyben az igazgatóság jogkörét is gyakorolja. A tulajdonos MFB az új vezetőtől az üzleti/stratégiai irányok meghatározását, költséghatékony működést vár el. Ennek egyik első lépése, hogy a Társaság menedzsmentje két szakemberrel bővült.
Dr. Nagy Zoltán és Lovas Attila vezérigazgató-helyettesként támogatják a vállalat célkitűzéseinek megvalósítását. A két vezérigazgató-helyetteshez tartozó területek közvetlenül támogatják a vezérigazgatóhoz rendelt igazgatóságok munkáját (ezek stratégiai területek, marketing és kommunikáció, kontrolling). Lovas Attila az üzleti területet irányítja, míg dr. Nagy Zoltán a mindezt kiszolgáló jogi és IT feladatokat tartja kézben. Az új vezérigazgató-helyettesek komoly államigazgatási és üzleti/vállalati tapasztalattal rendelkeznek.
Vezetői életrajzok
Bugár Csaba, vezérigazgató (1959. január 30.)
Üzemgazdász, közgazdász diplomát szerzett. Pályakezdőként a Magyar Hitel Bank Rt.-nél dolgozott 5 évig, majd a Portfolió Bank Rt., a Hitelgarancia Rt. és az ABN AMRO Bank Rt. következtek, amelyekben már vezetői pozíciókat töltött be. Irányította a Magyar Követeléskezelő Rt.-t, majd a BÁT Budapesti Árutőzsde Rt. vezérigazgatójaként aktívan részt vállalt a két budapesti tőzsde integrációs folyamatának megteremtésében. 2006 és 2010 között pénzügyi és befektetési szolgáltatásokkal, valamint ingatlanfejlesztéssel és hasznosítással foglalkozó cégeknél töltött be vezető tisztségeket. 2010. július 8-ától a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.
Lovas Attila, üzleti vezérigazgató-helyettes (1965. augusztus 12.)
Villamos üzemmérnök végzettségű, majd befektetéselemzői diplomát és tőzsdei szakvizsgát szerzett. 1989-1994 között a Budapesti Elektromos Műveknél kezdte szakmai pályafutását. Ezt követően a Budapesti Árutőzsde osztályvezetőjeként, 1999-től ügyvezető igazgatóhelyetteseként, majd 2003-tól vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 2006-tól a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói tanácsadója, majd 2008-tól a Kereskedési Igazgatóság igazgatója volt. 2010. augusztus 16-tól a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgató-helyettese. Középfokú angol üzleti nyelvvizsgával rendelkezik.
Dr. Nagy Zoltán, jogi és IT vezérigazgató-helyettes (1957. augusztus 3.)
Jogi doktori diplomát a József Attila Tudományegyetemen szerzett, a jogi szakvizsgát 1983-ban tette le. 1981-1985 között bírósági fogalmazóként, majd a budapesti XX. és XXI. Kerületi Bíróságon bíróként dolgozott. 1985-1987 között beosztott bíró az Igazságügyi Minisztériumban, 1988-ban kormánytanácsos a Gazdaságpolitikai Kormánybizottság titkárságán. 1989-1992 között az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkésztő Főosztályán osztályvezető, majd az Igazságügyi és Kodifikációs Főosztály főosztályvezetője. 1992-2010 között a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nél jogi igazgató, majd vezérigazgató-helyettes.
2010. október 16-tól a Diákhitel Zrt. vezérigazgató-helyettese. Jelenleg is tagja a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és az Unió Garancia Szövetkezet Igazgatóságának.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Új vezetői struktúrával folytatja működését a BYD Magyarország; a vállalat regionális országigazgatói pozícióját Jeremy Wang veszi át, míg a... Teljes cikk
A CETIN International, N.V. („CETIN International”) ma bejelentette, hogy 2026. május 1-jétől prágai székhellyel Jason King, a Yettel Bulgaria... Teljes cikk
Március 1-től Fumito Szakai a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Teljes cikk
- Új ügyvezető kinevezésével erősít a Trans-Sped 3 hete
- Új magyarországi ügyvezető igazgató a Mondelēz International élén 3 hete
- Vezetőváltás a Rába Nyrt.-ben 4 hete
- Új vezetőt nevezett ki a világ egyik legnagyobb ingatlancége 1 hónapja
- Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt.-nél 1 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 1 hónapja
- Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes élén 1 hónapja
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 1 hónapja
- A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye 2 hónapja
- Új HR igazgató a Drehernél 2 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben