kapubanner for mobile

Mesterházy: Be a szakszervezetekbe!

A szakszervezetekbe való belépésre biztat mindenkit vasárnapi blogbejegyzésében a szocialista párt elnöke, mert álláspontja szerint a munkavállalóknak szükségük van a munka törvénykönyvének számukra hátrányos változtatásaival szembeni védelemre.

Szinte mindegy, melyik szakszervezetbe lépnek be a munkavállalók, "ugyanis még a leggyengébb vagy a legrosszabbul vezetett szakszervezet is jobb, mint védtelenül, egyedül, kiszolgáltatottan állni, (...) kitéve a piaci viharoknak, a munkáltatók önkényének" - fogalmazott Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője a hét legfontosabb politikai eseményeiről szóló, MTI-hez vasárnap eljuttatott, és az internetes blogbejegyzésében is nyilvánosságra hozott írásában.

Az ellenzéki politikus szerint a szakszervezeteknek 150 éve az a céljuk, hogy tagjaik több bért és jobb munkakörülményeket kapjanak. A munkáltatóknak ezzel szemben, amióta világ a világ, a profit lebeg a szemük előtt. A jelenlegi magyar kormány pedig ebben az ellentétben a munkáltatók oldalára állt, elfelejtette, hogy kinek a szavazatai juttatták kényelmes többségéhez. Eközben a csaknem négymillió magyar munkavállalóból alig több mint 700 ezren tartoznak valamelyik szakszervezeti tömörüléshez. A nagyjából 18 százalékos szervezettség európai összehasonlításban alacsony és megnehezíti a hatékony érdekképviseletet.

Mesterházy Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy a munka törvénykönyvének tervezett módosítása az eddigi szabályozáshoz képest rengeteg, a munkavállalók számára hátrányos változást tartalmaz, így például fél órával meghosszabbodhat a munkaidő, mert a 30 perces ebédszünet már nem fog beleszámítani, megkurtíthatják, sok esetben teljesen elvehetik a bérpótlékokat, a tartós éjszakai műszakért például csak 15, a kereskedelmi dolgozók vasárnapi munkavégzéséért pedig csak 50 százalékos pótlék járhat majd.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről

Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk

Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak

2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk

Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk