kapubanner for mobile

Mi Hazánk: átfogó reformra szorul az oktatás és a tanárképzés

A párt elnökhelyettese szerint csökkenteni kéne a tanárok és diákok túlterheltségét.

Az oktatás és a tanárképzés átfogó reformját sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese. A politikus szerint számadatokkal bizonyítható, hogy mindkét terület válságban van, hiszen a rendszer 2008-as egységesítése óta "a kompetenciamérés eredményei soha ilyen rosszak nem voltak", a nyolcadikosok kétötödének szövegértése az alapszintet sem éri el, a ráta ráadásul nő, ahogy az elsősök bukási aránya is.

A tanárhiányról szólva hangsúlyozta: a tanév elején kétezer új pedagógus állt munkába, míg ötezren távoztak a pályáról, azaz tovább fokozódott a tanárhiány. Az, hogy kilencezer elsőéves hallgatóból majd csak kevesebb, mint kétezer áll munkába, önmagában mutatja, hogy rendszerszintű probléma van a pedagógusképzésben - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a pálya nem vonzó. Dúró Dóra a helyzet okai között említette a koronavírus-járvány idején elrendelt iskolabezárásokat, valamint azt, hogy "az integráció erőltetése is megbukott". A politikus szerint az alapképességek fejlesztésére kellene fektetni a hangsúlyt óvodás és alsó tagozatos korban, a tanárok és diákok túlterheltségét pedig a tananyag csökkentésével lehetne mérsékelni, valamint a rendszert hozzá kellene igazítani a digitalizáció miatt "megváltozott készségű nemzedék" jelentette feladathoz.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk